A McDonald's közlése szerint Easterbrook ezzel a viszonnyal megsértette a társaság irányelveit. A vezetőváltást bejelentő hírlevél szerint, az igazgatótanács megállapította, hogy a viszony kapcsán Easterbrook "rossz ítélőképességről tett tanúbizonyságot". A viszonyt illetően a McDonald's más részletekkel nem szolgált.

Easterbrook a cég dolgozóihoz intézett emailben elsimerte a történteket, levelét a The New York Times és más amerikai médiumok is idézték. "Hibát követtem el. Tekintettel a társaság által valott értékekre, egyetértek az igazgatótanáccsal, hogy ideje odébb álnom" - írta.

Easterbrook helyére az igazgatótanács azonnali hatállyal Chris Kempczinskit, a globális gyorsétteremlánc eddigi egyesült államokbeli elnökét nevezte ki.

A brit állampolgárságú Easterbrook a McDonald's nagy-britanniai és észak-európai vezetője volt, mielőtt 2015 márciusában az óriáscég elnök-vezérigazgatójává választották. Hivatali ideje alatt Easterbrook nagy hangsúlyt helyezett a technológiai megújulásra - bevezették például az önálló rendelést lehetővé tévő kioszkokat és a digitális menütáblákat -, és sokat dolgozott azon is, hogy megváltozzon a vásárlók ítélete a McDonald's ételeinek minőségével kapcsolatban. Vezetésével a társaság 17 egymást követő negyedévben produkált növekedést.

Az idén szeptember végén zárult negyedévben azonban a vártnál kisebb nyereséget termelt a McDonald's, mivel a korábbiaknál sokkal több pénzt fordított az amerikai éttermek korszerűsítésére és a házhoz szállítási szolgáltatások felgyorsítására, így költségei jelentősen nőttek. A cég adózott eredménye 1,61 milliárd dollár, részvényenként 2,11 dollár volt a július-szeptemberi időszakban a tavalyi év azonos időszakában elért 1,64 milliárd dollár, részvényenként 2,10 dollár után. Elemzők nagyobb, részvényenként 2,21 dolláros nyereségre számítottak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!