Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A befektetők összesen 14,5 milliárd dollár értékben vontak ki pénzt az amerikai részvényekbe fektető alapokból az április 5-én zárult héten - írja az EPFR adataira hivatkozva a Financial Times. Ez 2015 októbere óta a legnagyobb tőkekivonás, akkor a kínai és az amerikai gazdaság váratlan lassulásától való félelem miatt vonultak vissza az amerikai tőzsdéktől a befektetők.

Az amerikai részvényekből való tőkekivonás azóta gyorsult fel, hogy az új elnöknek nem sikerült első körben keresztülnyomnia a Kongresszuson az egészségügyi reformról szóló javaslatait. A befektetők láthatóan tartanak attól, hogy ennek fényében a Trump által beígért adóreformok megvalósítása is komoly nehézségekbe ütközhet, márpedig ez volt az, ami miatt a részvénypiac komolyat emelkedett az új elnök megválasztása óta. Eközben az elemzők inflációs várakozásai is jelentősen csökkentek, kedden idei mélypontjukra süllyedtek - írja a brit pénzügyi lap.

A márciusban elért csúcshoz képest immár az amerikai részvényekbe fektető hagyományos és tőzsdén jegyzett alapokból az EPFR számításai szerint immár összesen 84 milliárd dollár távozott.

Bénázik a Trump-kormányzat

Donald Trump kabinetje még mindig csak most kezdi kiismerni magát, s jelentősen késlekedik a reflációs gazdaságpolitikájának megvalósításában - mondta a lapnak Cameron Brandt, az EPFR elemzési igazgatója. Egyre többen gondolják úgy, hogy több idő kell Trump ígéreteinek megvalósításához, s ez lefelé nyomta az inflációs várakozásokat és arra késztette a befektetőket, hogy az amerikai részvények helyett más alternatívákat keressenek.

A kisebb kapitalizációjú amerikai részvényekbe fektető alapok - amelyek elvileg az adócsökkentések legnagyobb kedvezményezettjei lehetnének - 2,7 milliárd dollárnyi tőkekivonást szenvedtek el a héten, ez szintén 2015 vége óta nem látott mérték.

Ráadásul a befektetők kockázatkerülőbb magatartását még fokozták is a legutóbbi Fed-ülés jegyzőkönyvében leírtak is. Kiderült, a negyedszázalékos kamatemelést követően a Fed vezetői készek arra, hogy megkezdjék a jegybank mérlegfőösszegének lassú csökkentését.

Inkább Európa

A befektetők felsorolt okok miatt elkezdték az európai részvényeket vásárolni, azok ugyanis jelentősen alulértékeltek amerikai társaikhoz képest, s a piac a jelek szerint jelenleg nem törődik a közelgő francia elnökválasztás és a brexit okozta kockázatokkal.

Az európai kötvényalapok tőkebeáramlása eközben 13 hetes csúcsra, 905 millió dollárra emelkedett. A héten napvilágot látott adatok szerint az eurózóna munkanélküliségi rátája nyolcéves mélypontra süllyedt, miközben a feldolgozóipari aktivitást mérő felmérések javulást mutattak.

Nagy tőkeáramlást látunk, amely az amerikai részvényekből külföldi tőzsdék irányába tart, s ez felhajtja utóbbiakon az árfolyamokat. Jól tetten érhető javulás van az európai gazdasági helyzetben, miközben az ECB a kvantitatív lazítás csökkentésére készül. Ez megmozgatta a befektetőket - mondta Paul Christopher, a Wells Fargo Investment Institute stratégája a lapnak. (Az ezzel kapcsolatos várakozásokat Mario Draghi jegybankelnök már elkezdte hűteni).

Az európai részvények az elmúlt hónapban felülteljesítették amerikai társaikat, az FTSE Eurofist 300-as index egy százalékot emelkedett, miközben az S&P 500-as index 1,3 százalékkal lett kevesebb. A spanyol Ibex index eközben 7, az olasz MIB index 4 százalékot meghaladó mértékben erősödött.

Az egyik megkérdezett szakértő szerint nehéz most a piacon olyan befektető találni, aki pesszimista lenne az európai részvényekkel kapcsolatban.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!