Az elmúlt időszak viszonylagos csendje után érdemes rázósabb időszakra felkészülni az amerikai tőzsdéken, legalábbis ha a historikus adatokból indulunk ki - véli Mark Hulbert, a Hulbert Financial Digest elnöke a Marketwatch-on megjelent írásában. A statisztikák alapján ugyanis a Dow Jones Industrial Average 1896-os megalkotása óta az október volt eddig a legtöbb árfolyamváltozás hozó hónap az index történetében. Az elmúlt 121 év adatait vizsgáló adatok szerint a októberben a Dow Jones értékeinek napi szórása megközelítette az 1,45 százalékot, míg az összes hónap átlagos szórása kevesebb, mint 1,1 százalékos.

Az eltérés meglehetősen nagy, hiszen az ebből a szempontból második helyezett novemberben az átlagos szórás mértéke az 1,2 százalékos szint alatt maradt. Ráadásul az, hogy októberben a megszokottnál nagyobb hevességgel ingadoznak az árfolyamok a tőzsdéken nem egy-két emlékezetes eseménynek, mint például az 1987-es tőzsdekrachnak, vagy a 2008-as válságnak köszönhető, ha ezeket kivesszük az adatokból, az októberi változékonyság még ekkor is jóval átlag feletti marad - írja a szakértő.

Ez azonban nem feltétlenül jelent rosszat az árfolyamok szempontjából, így ha igazuk is lesz a következő tőzsdekrachot jósló szakértőknek, ez nem feltétlenül a következő egy hónapban fog bekövetkezni. Október a statisztikák alapján a nyolcadik legjobb hónap ha az átlagos hozamot vesszük alapul. Ráadásul a Net Davis Research adatai szerint az amerikai tőzsdék történetében ebben az időszakban összesen 35 medvepiac volt, s ezek közül mindössze egy indult októberben. Ezzel szemben a 35 bikapiac közül 8 vette kezdetét októberben, ez kétszer annyi, mint bármelyik másik hónapban.

Kép:

A szakember szerint ezért a hosszabb távon befektetőknek nem kell különösebben tartaniuk októbertől, s aki rövid távon kereskednek, azoknak a statisztikákból kitűnő mintázat követésére talán leginkább a piac volatilitását mérő VIX index megvásárlása lehet az ésszerű stratégia. Az index jelenleg meglehetősen alacsony szinten tartózkodik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!