A The Wall Street Journal szerint a Saudi Aramco vezetése még az idén a rijádi tőzsdén helyezné el a cég részvényeinek egy százalékát és további egy százalékot ugyanitt 2020-ban.

A szaúdi vállalat azt tervezi, hogy később további mintegy három százaléknyi részvénycsomagot egy vezető külföldi tőzsdén bocsátana ki, a legesélyesebbek között van London, New York, Hongkong és Tokió. Az Aramco azzal számol, hogy a cég piaci tőkeértéke mintegy 2000 milliárd dollár. A szakértők ezt túlzónak tartják, szerintük a tényleges tőkeérték közelebb áll az 1500 milliárd dollárhoz.

Tíz év alatt az Aramco 49 százalékát tervezik tőzsdére vinni. Az Aramco részbeni privatizálásával finanszíroznák a szaúdi trónörökös Vízió 2030 elnevezésű tervét, amely a kőolajtól túlságosan függő gazdaság átalakítását irányozza elő.

A cég bevétele január-júniusban 163,88 milliárd dollár volt, 2,27 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. Az adózott eredmény 11,55 százalékkal, 46,89 milliárd dollárra mérséklődött - írta az MTI.

Összehasonlításképpen: a világ legnyereségesebb tőzsdén jegyzett társasága, az amerikai Apple 31,5 milliárd dollár profitot termelt üzleti évének első hat hónapjában. A nagy olajipari vetélytársak közül az Exxon Mobil mintegy 5,5 milliárd dollár, a Royal Dutch Shell pedig 8,8 milliárd dollár nyereséget ért el az első fél évben.

A Saudi Aramco korábban szigorú üzleti titokként őrizte pénzügyi adatait, és először idén hozta azokat nyilvánosságra. Ez a világ legnagyobb integrált kőolaj- és földgázipari vállalata: a kutatás és kitermelés (upstream) üzletágat Szaúd-Arábiában működteti, míg feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletága globális kiterjedtségű. A dahráni székhelyű vállalat az első fél évben napi átlagban 13,2 millió hordó kőolaj-egyenértékű (boe) szénhidrogént termelt ki, ennek háromnegyed része, 10 millió hordó volt nyersolaj.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!