Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kereskedési idő végén az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 páneurópai indexek 0,82 és 0,89 százalék erősödést mutattak, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,73 százalékkal emelkedett.

Londonban a még nem hivatalos záróadatok szerint az FTSE-100 index 1,04 százalék nyereséggel fejezte be a hétfői kereskedést, a frankfurti DAX index 1,03 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,55 százalékkal emelkedett. Madridban 0,77 százalék indexemelkedéssel végzett a tőzsde, Milánóban pedig 0,12 százalék lett az indexnyereség zárásra.

A bizakodó befektetői hangulat elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon a hét végén történ előrelépésre vezethető vissza. Az Egyesült Államok és Kína szombaton a G20-ak oszakai csúcstalálkozóján a kereskedelmi tárgyalások folytatásában állapodott meg azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök a feszültség oldása érdekében a tárgyalások idejére felfüggesztette a kínai termékek importvámjának kilátásba helyezett megemelését, valamint jelezte szándékát a Huawei kínai távközlési berendezés gyártó vállalat ellen elrendelt szankciók enyhítésére is.

Az indexek emelkedését ugyanakkor fékezte némiképpen az euróövezeti feldolgozóipar teljesítményének újabb csökkenéséről közzétett kimutatás. Májushoz képest ugyanis némileg tovább zsugorodott az euróövezet feldolgozóiparának júniusi teljesítménye.

Az euróövezeti feldolgozóipar beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 47,6 pontra gyengült. Ez gyengébb a hónap közepén ismertetett 47,8 pontos előzetes számnál, és alacsonyabb a májusi 47,7 pontnál. Júniusban már az ötödik egymást követő hónapban állt a teljesítmény növekedését a csökkenéstől elválasztó 50 pontos küszöb alatt az index. Júniusban öt euróövezeti országban volt 50 pont alatt a mutató.

A kínai Huawei elleni szankciók enyhítése nagyban kedvezett az európai félvezető-ipari cégeknek. Az STMicro és az ASM International részvényei több mint öt százalékkal erősödtek, az AMS és az Infineon részvénye pedig több mint négy százalékkal.

Az olaj drágult, miután a OPEC és szövetségesei várhatóan legalább az év végéig meghosszabbítják a termelés-csökkentési megállapodást, sőt iraki források szerint a vártnál is nagyobb vágás következhet. Irán hétfőn csatlakozott a legnagyobb termelők szaúdi-iraki-orosz hármasához, támogatva az árak felsrófolására irányuló politikát.

Az európai kereskedési idő végén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára 1,10 százalékkal állt magasabban hordónként 65,45 dolláron, az amerikai WTI ára pedig 1,45 százalék emelkedéssel 59,30 dolláron. Nap közben a WTI ára 60 dollár felett is járt, öt hete a legmagasabb szinten.

A kereskedelmi feszültségek enyhülése a dollárnak kedvezett, az arany ára viszont ugyanezen okból csökkent, miután háttérbe szorult a kockázatos időkben betöltött befektetési mentsvár szerepe.

Az eurót 0,47 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1315 dolláron, az arany ára 1,28 százalékkal unciánként 1395,55 dollárra csökkent. Az arany ára nap közben két százalékkal is csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!