A kereskedés elején volt olyan pillanat, amikor a Dow Jones 100 pontos pluszban tartózkodott, ám később ugyanekkora mínuszt is produkált és végül minimális, 0,1 százalékos csökkenéssel 13 408,62 ponton zárt. Indextársai hasonló pályát írtak le, s végül az S&P-500 0,16 százalékos eséssel 1503,35 ponton, a Nasdaq pedig 0,2 százalékos visszacsúszással 2603,23 ponton zárt. Elemzők szerint semmi lényeges nem történt, pusztán a kereskedés végére elfogytak a befektetők, és a visszaeső forgalomban éppen az eladók kerültek túlsúlyba. Van aki megemlíti a folytatódó inflációs félelmeket és az emelkedő olajárat is - tavaly augusztus óta először pénteken 70 dollár felett zárt az észak-amerikai könnyűolaj jegyzése, miután készletcsökkenésről érkeztek hírek -, és a jövő hét közepére eső függetlenség napi ünnepségek hatásának is betudják a forgalom csökkenését.
A pénteki kereskedés elejét befolyásolta a májusi fogyasztói inflációról megjelent adat, amely 0,1 százalékos emelkedést mutatott, ám ennél fontosabb, hogy a változékony élelmiszer- és energiaárakat kiszűrő éves maginfláció 1,9 százalék lett, ami belül van a Fed 1-2 százalékos tűréshatárán. Ezt úgy értékelte a piac, hogy megfontolt volt a heti kamattartás, azaz csökkent a veszélye annak, hogy a növekvő hitelköltségek elnyelik a társaságok profitját. Ez megfontolás, továbbá az építőipari kiadások várakozásokat meghaladó, 0,9 százalékos növekedése, illetve a michigani egyetem fogyasztói bizalmi indexének szintén a várakozásokat meghaladó júniusi értéke alapozhatta meg a kezdeti optimizmust.
Ami az egyes vállalatok árfolyamváltozását illeti, a visszaeső forgalom bármely elmozdulást felnagyíthatott, ez alól talán kivétel a General Motors, amelynek több mint 24 százalékos emelkedését magyarázhatja az a tény, hogy 5,6 milliárd dollárért sikerült túladnia erőátviteli rendszereket gyártó divízióján. A részvényesek úgy láthatják, hogy a társaság ebből a pénzből ki tudja fizetni dolgozóinak egészségbiztosítási tartozásait. Érdekesség, hogy az Apple nem tartozott a nap nyertesei közé, pedig tegnap jelent meg sokak által régen várt iPhone mobilmindenese.
A jövő hét kiemelkedő makroinformációja a foglalkoztatás helyzetéről szóló, pénteken nyilvánosságra kerülő adat lesz. Ezen túl befolyásolhatja a tőzsdei kereskedést, hogy július 3-án korábban zárnak a börzék a július 4-ei ünnep miatt.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!