Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az azóta sokat emlegetett napot azonban hatalmas emelkedés előzte meg, vagyis az abnormális kilengések végső soron nem októberrel kezdődtek. Az októberi borús napig 1987-ben 18,5 százalékkal emelkedett az index, de a vételi kedv augusztusban érte el tetőfokát, akkor több mint 43 százalékos növekedést mutatott. Miután a DJIA idén is meglehetősen nagy mozgásokat produkált, a 13 és a 14 ezer pontot is ebben az évben lépte át először, ráadásul az 1987-eshez hasonló gazdasági folyamatok figyelhetők meg, több elemző az akkori pánik megismétlődésétől tart. A hasonlóságok közé sorolják, hogy most is gyenge a dollár, emelkedik az olaj, esnek az ingatlanárak, és akárcsak húsz évvel ezelőtt, most is problémák adódtak a hitelpiacon. Mások viszont a nem elhanyagolható különbségekre hívják fel a figyelmet, így az akkor sokkal magasabb inflációra, ami magasabb kamatkörnyezettel társult, míg most inkább kamatcsökkentési várakozások tapasztalhatók. A részvények árazása is az egekben volt, míg a mostani P/E (árfolyam/részvényenkénti nyereség) értékek történelmi összehasonlításban egyáltalán nem számítanak magasnak. Az azóta elektronikussá vált kereskedés is tartalmaz beépített fékeket egy nagy esés esetére, s az akkori forgalom is majd ötszörösére emelkedett: a fekete hétfőn 604 millió részvény cserélt gazdát, ezzel szemben a néhány héttel ezelőtti nagy esésekben a forgalom elérte a napi 2,8 milliárd részvényt. Amíg százalékosan a fekete hétfő tartja a rekordot, a legnagyobb pontban mért zuhanást 2001 szeptemberében jegyezték fel New Yorkban. Miután a szeptember 11-i események miatt öt nap szünetet rendeltek el, a tőzsde csak október 17-én nyitott ki újra. Ekkor napon belül 720, zárásra 684 ponttal esett a Dow Jones, igaz, akkor a félelem sok szempontból érthető volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!