Csütörtökön folytatódott a nagyobb kriptodevizák árfolyamának mélyrepülése, miután ismét szabályozói szigorításokról érkeztek hírek, valamint arról, hogy a Google tervei szerint megtiltaná az általa nyújtott szolgáltatásokon belül a kriptodevizák hirdetéseit - írja a CNBC.com

Az összes kriptodeviza piaci értékét figyelő Coinmarketcap.com adatai szerint össz-kapitalizációjuk az egy nappal korábbi 372,9 milliárd dollárról 310,4 milliárd dollárra csökkent.

A legnagyobb, a bitcoin árfolyama reggelre 7676,52 dollárra csökkent, ami a legalacsonyabb árfolyam február eleje óta, az Ethereum ára is lefelé vette az irányt. A reggeli mélypont óta a bitcoinnak sikerült visszakapaszkodnia 8000 dollár fölé.

A mostani mélyrepülés a portál szerint több kedvezőtlen hírnek is betudható. Az egyik ilyen lehetett a bajba került japán kriptodeviza tőzsde letétkezelője által bejelentett eladások lehettek. A tőzsde még 2014-ben ment csődbe, miután 850 ezer bitcoinnak veszett nyoma náluk. A letétkezelőnek a hitelezői igények kielégítése miatt volt szüksége nagy mennyiségű bitcoin eladásra.

Aközben a Google bejelentette, hogy megtiltja a kriptodevizákkal kapcsolatos hirdetések közlését, többek között az új kriptodevizák kibocsátásáról és az azokkal való kereskedési tanácsadásról szóló reklámokat.

Thomas Glucksmann, a Gatecoin nevű kriptodeviza tőzsde üzletfejlesztési igazgatója a CNBC-nek elmondta, a folyamatot erősíthette, hogy nagyon sok befektető az áresés nyomán veszteségminimalizáló eladásokat hajtott végre, s ez erősíthette az esést. Eközben más, a kritodevizákkal kapcsolatos bizalom megingatására alkalmas hírek is érkeztek. A hét elején például fény derült egy esetre, amely során csalók mintegy 2 millió dollárt kerestek egy hamis kriptodeviza kibocsátással. Eközben sorra jelennek meg a nemzetközi hatóságok figyelmeztetései és egyre több helyen vezetnek be korlátozásokat a kriptodeviza kereskedéssel kapcsolatban.

A lélektani hatás

Nem tett jót a kriptodevizák megítélésének az a nagy nyilvánosságot kapott elemzés sem, amelyet az Allianz Global Investors közgazdasági és stratégiai üzletágának vezetője tett közzé. Az 500 milliárd eurónyi vagyon befektetéséért felelős cég szakértője szerint a blokklánc technológia ugyan értékes lehet a jövőben, de a kriptodevizák értéktelenek. Szerintük azok belső értéke nulla, valójában - szemben az államkötvényekkel, a jegybanki pénzzel vagy a részvényekkel - egy  senkivel szemben nem érvényesíthető követelést testesítenek meg, s nem generálnak semmilyen jövedelmet. Mint írják, az arannyal való összehasonlítások falsok, hiszen a nemesfémet már két és félezer éve széles körben elfogadják, mint értékmegőrző eszközt, ez a kriptodevizákról nem állítható.

Az Allianznál úgy vélik, eközben a bitcoin mutatja mind azokat a tulajdonságokat, amelyek egy buborékban lévő termékre jellemzőek. Túl vannak kereskedve, a befektetők azt hiszik, valamilyen fajta új korszakot képviselnek, túl nagy tőkeáttétellel ülnek benne a befektetők. A bitcoin szerintük egy tankönyvekbe illő lufi, ami talán hamarosan kidurran.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!