Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Újra megjelentek a piacról korábban már kikopott összeg-, illetve idősávos struktúrák, amelyeknél ráadásul vagy az adott sávra (például Erste) vagy a magasabb szintre került összegnél a teljes pénzre (például AXA, amely nem a lekötött, hanem a látra szóló betéteket célozta meg, az ajánlott kamatát pedig a jegybanki alapkamathoz kötötte) vonatkozott a nagyobb kamat. Különbséget jelentett még, hogy a bank új ügyfeleket akart vonzó feltételeivel megszerezni vagy inkább a régieket megtartani - helyenként persze mindkettőre kialakítottak egy-egy konstrukciót. Többször mindezt az aktív számlahasználat ösztönzésével is összekapcsolták. Ilyen körülmények között a jegybanki kamatcsökkentés hatását is persze leginkább csak bankonként lehet vizsgálni. Az ebből kirajzolódó kép azonban meglehetősen ellentmondásos. Az akciós ajánlataikban ugyanis a bankok az MNB lépését igencsak eltérő módon követték - illetve bizonyos esetekben egyáltalán nem követték. Az ünnep előtt még nem változott az egy hónappal korábbihoz képest az Erste betétpárosának, a CIB betétmixének, a Banco Popolare Viva Italia néven kínált és az MKB hűség betétjének kamata sem. A K&H is megtartotta fióknyitási betétjénél egy hónapra szólóan a 14 százalékos kamatot. Azt persze látni kell, hogy az említett megoldások vagy különleges összetételűek vagy pedig valamilyen egészen speciális alkalomra szólnak. A többi konstrukciónál nagyon különböző a módosítások mértéke, az azonban a korábbi nagyobb kamatváltozásokhoz képest határozott különbség, hogy az ajánlatok - legalábbis önmagukkal - összevethetők maradtak. Ez konkrétan azt jelenti, hogy sem a futamidők, sem pedig az összeghatárok terén nem következett be átrendeződés. A kivétel az Allianz, ahol az 2, 6 és 12 hónapos futamidők akciós 10,5 százalékos kamatát felváltotta az egy hónapra ajánlott 12 százalék. A féléves és éves betétekért a bank már mindössze 7 százalékos kamatot fizet, így ezek már kipottyantak az akciós körből. A tegnapi jegybanki döntés gyaníthatóan sokkal alaposabban átrendezi majd a piacot. Erre utalhat az is, hogy például az Erste lojalitás elnevezésű betétjénél a rövidebb futamidőnél fél, a hosszabbnál azonban már egy egész százalékponttal apadt a kamat, illetve hogy az FHB-nál eltűnt a 12 hónapra szóló akció. A kamatbiztos konstrukciónál viszont a fél- és egyéves időtávnál is egyaránt 50 bázispontot vágtak. Csakúgy, mint ahogy az idősávos futam betét esetében is ugyanennyivel kevesebbre számíthat a pénzét végig benn tartó betétes. Ugyanilyen mértékben (bár különböző időpontban) csökkentette akciós betétje kamatát az FHB, a Raiffeisen és az UniCredit is. Akadnak a jegybankinak megfelelő 100 bázispontos csökkentések is. Így tett a K&H nagyon nagy, illetve a Volksbank virágzó betétjénél. Nem elhanyagolható különbség persze, hogy utóbbinál mindössze egy hónapra így is 1,5 százalékponttal kevesebb érhető el, mint a K&H-nál fél évre. Érdemes még megemlíteni, hogy a "nagyon nagy"-nak megjelent egy két hónapos változata is, amelynél a bank a 8,5 százalékos kamatot is érzékelhetően vonzónak tartja. Az előbbiekben említetteknél drasztikusabb vágásokat is találhatunk. A HBW Express kamatkirályánál a legmagasabb (itt futamidőtől és összeghatártól függően változatos ajánlatokat találhatunk) elérhető kamat 1,75 százalékponttal apadt. A kamat-rollnál ugyanakkor nem egészen 100 bázispontos az így mért csökkenés. A nagyobbat lépők közé tartozik az OTP is. Itt az extra és a bónusz plusz konstrukció esetében is 1,5 százalékpontos lefaragást tapasztalhatunk. Tény, hogy az augusztus 19-én érvényes kondíciók között még bőven találhatunk két számjegyű kamatot. Ez azonban az általunk vizsgált tucatnyi bank 18 ajánlatából a korábbinál hattal már kevesebb.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!