Hatalmas, 40 százalékos áremelkedéssel kezdték a mai kereskedést a DAX indexben is szereplő K+S nevű német cég részvényei a frankfurti tőzsdén. A társaságra a hírek szerint a világ legnagyobb műtrágyagyártó cége, a Potash Coporation készül ajánlatot tenni. A K+S Ag közleménye szerint a Potash tájékoztatta a cég vezetését, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén, sikeres átvilágítást követően szándékéban áll megvásárolni a céget.

A Wall Street Journal értesülései szerint a vételár valamivel 40 euró felett lehet részvényenként, ez 7,8 milliárd euróra értékelné a cég egészét.

Az előző napon 28 euró körül gazdát cserélő részvények árfolyama 40 eurón kezdte a pénteket, innen csordogál azóta lefelé kurzusuk 38 euró környékére.

K+S árfolyama
Kép: www.markers.hu



A WSJ névtelen forrásai szerint a K+S könnyedén visszautasíthatja az ajánlatot, ha úgy vélik, az ajánlott ár nem felel meg az elképzeléseiknek. A K+S jelenleg egy nyugat-kanadai bánya feltárásán dolgozik, s úgy gondolják, elképzelhető, hogy a Potash ajánlata nem veszi figyelembe ennek a bányának szinergiáit, s azt, hogyha az ajánlattevő ezt megszerezné, akkor az biztosítani az Észak-Amerikai piacon további dominanciáját.

A Potash Corp. a lapnak megerősítette, hogy ajánlattal kereste meg a K+S-t, azonban nincs garancia arra, hogy azonnal és biztosan felvásárlási ajánlatot tennének a cégre.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!