Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Credit Suisse elemzőinek véleménye szerint jól teljesíthetnek a hadiipari részvények, ha mégis Donald Trump nyerné a november 8-án esedékes amerikai elnökválasztást - írja a Bloomberg. Bár a republikánus jelölt elmúlt hete nem sikerült túlságosan fényesre az elnökválasztási kampányban, azonban még mindig megvan az esélye, hogy ő kerül ki győztesként a küzdelemből. Ebben az esetben nem csak az Egyesült Államokban lehet arra számítani, hogy növekednének a hadiipari kiadások, de Trump elnökként vélhetően az Egyesült Államok szövetségeseit az ilyen típusú kiadások növelésére ösztökélné.

A bank szakértői felhívják a figyelmet, hogy Trump ígéretei szerint az Obama kabinet 2017-es terveihez képest 15 százalékkal növelné meg az Egyesült Államok védelmi célú kiadásait. Ráadásul Trump felvetette, hogy esetleg a NATO keretein belül a szövetségesek támogatását ahhoz a feltételhez kötné, hogy az adott állam saját éves GDP-jének 2 százalékig emeli védelmi célú kiadásait. Ennek a kritériumnak a szövetségen belül egyelőre csak két ország felel meg Európában.

Az újabb Trump pozícióra szóló ajánlás jókor érkezett a Bloomberg szerint. Korábban ugyanis több befektetési banknál is úgy vélték, hogy a mexikói peso shortolásával lehet a legjobban felkészülni a republikánus jelölt győzelmére, ebbe azonban bezavart múlt pénteken a mexikói jegybank, amikor kamatot emelt. A lépés hatására a peso egy százalékkal erősödött azonnal a dollárral szemben. A mexikói deviza előtte az elmúlt hetekben folyamatosan gyengélkedett a dollárral szemben, ráadásul teljesítménye elég erős korrelációt mutatott a Trump népszerűségét mérő közvélemény kutatási adatokkal. Agustin Cartens, a mexikói jegybank kormányzója a lépéssel egyidejűleg bejelentette, hogy készek további lépéseket tenni a peso árfolyamának védelme érdekében.

A Credit Suisse elemzői rámutattak, hogy nem csak a peso árfolyama, de a hadiipari részvények teljesítménye is lekövette az elmúlt hónapokban Trump népszerűségének hullámzását. De nem csak ez segítheti a szektort, hanem az is, hogy az elmúlt időszakban egyre többen vélik úgy, hogy a fejlett gazdaságokban az elmúlt évek masszív monetáris lazításai után végre a fiskális politikának kell átvennie a gazdaságösztönzés szerepét. Ez pedig az Atlanti-óceán mindkét partján a költségvetési kiadások növelését jelentené, amelyből jó eséllyel a hadiipar is profitálhatna. Felhívják a figyelmet az Európai Bizottság ajánlására, amely az Európai Beruházási Bankot ösztönözné a hadiipari beruházások növekvő támogatására.

A hadiipari vállalatok szerintük más iparágakkal szemben kevésbé érzékenyek bizonyos kockázatokra. Kevésbé kell például szembesülniük más országokból érkező versennyel a szigorúbb szabályozás miatt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!