Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A bizottság közleménye igyekszik leszögezni, hogy a figyelmeztetés még önmagában nem jelenti azt, hogy a vizsgálat lezárult, és a bankok kartellezése bizonyított volna. A közlemény ismerteti, hogy ezeket a származékos ügyleteket a pénzügyi intézmények szerte a világon arra használják, hogy kivédjék a kamatingadozásokat, így jelentős szerepet játszanak a világgazdaságban, az árukat pedig az irányadó bankközi kamat, az euró esetében az EURIBOR határozza meg.

A bizottság azt gyanítja, hogy a Crédit Agricole, a HSBC és a JPMorgan összejátszhatott, hogy a maguk számára kedvezően befolyásolják ezeknek a származékos ügyleteknek az árát.

A brüsszeli testület emlékeztet: 2011-ben rajtaütésszerű vizsgálatokat végzett több pénzintézetnél, később pedig ugyanezen a téren négy bankra szabott ki összesen 1,04 milliárd euró büntetést, amelyet később 10 százalékkal csökkentett, miután a bankok beismerték, hogy kartelleztek, és megegyeztek az Európai Bizottsággal.

A figyelmeztetés elküldését követően az érintett vállalatok betekinthetnek a vizsgálat irataiba, írásban válaszolhatnak vagy akár személyes meghallgatást is kérhetnek, hogy megvédjék magukat. Ha ez megtörtént, a vizsgálat lezajlott, és a kartellezés bizonyítást nyer, a bizottság az érintett vállalatok éves forgalmának legfeljebb 10 százalékát kitevő bírságot állapíthat meg.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!