A március végén véget ért három negyedévben összességében 600,1 milliárd dollárnyi tőke távozhatott, míg ez az összeg a 2009 március végével véget ért három negyedévben 545,2 milliárd dollár volt az NN Investment Partners részben most publikált adatokra támaszkodó becslése szerint.

Ugyanakkor a mostani tőkekiáramlás (amely Nigéria egyéves GDP-jének felel meg) csak egy része annak a hatalmas mennyiségű pénznek, amely az elmúlt években keresett helyet magának ezeken a piacokon a Fed kvantitatív lazítási politikájának időszakában. Az NN becslése szerint 2009 júliusától összesen nettó 2200 milliárd dollár áramlott ezen országok eszközeibe.

Nagy a nyomás

A távozó pénzek nagy része portfólióbefektetés volt, a kiáramlást nagyban erősítette az amerikai dollár jelentős felértékelődése a feltörekvő piaci devizákkal szemben. Ez különösen igaz az olyan országokra, - mint például Kína - amelyek devizái magasabb kamatozása miatt kedvelt célpontja volt a dollár alapon magasabb kamatozású eszközökbe fektető (ún. carry trade-et folytató) befektetőknek - írja a pénzügyi brit pénzügyi lap. A folyamatot nyilván erősítette az, hogy a dollár erősödésével párhuzamosan a befektetők elkezdték beárazni egy jövőbeni Fed kamatemelés lehetőségét is.

A tőkekiáramlás jól mutatja azt a nyomást, amelyet már egy ideje ezekre az országokra és devizáira nehezedik - mondta a Maarten-Jan Bakkum, az NN szenior feltörekvő piaci stratégája. A folyamat okai most is fennállnak. Ezek a dollár carry trade-ek csökkenő népszerűsége mellett a kínai gazdaság növekedési és pénzügyi nehézségei, illetve sok feltörekvő gazdaság fundamentális problémái, amelyek gátat szabnak egy fenntartható fellendülés kialakulásának ezekben az országokban - tette hozzá.

Bakkum szerint a tőkekiáramlás az idei második negyedévben is folytatódhat, jóllehet annak lendülete kisebb lehet az elmúlt negyedévekben tapasztaltnál. A tavalyi negyedik negyedévben a becsült kiáramlás mértéke 255,3 milliárd dollár volt, az első negyedévben ez 208,8 milliárd dollárra enyhült.

Égő tartalékok, gyengébb gazdaságok

A tőkekiáramlás mértékénél az utóbbi időszakban aggasztóbb a feltörekvő országok devizatartalékainak leépülési üteme. Ezek összesített értéke csak márciusban 374,4 milliárd dollárral csökkent, ez a legnagyobb mértékű visszaesés, amióta a feltörekvő országok elkezdték kiépíteni tartalékaikat, s még a pénzügyi válság során sem volt olyan negyedév, amikor ezek összesített nagysága csökkent volna.

A mostani csökkenés több tényezőre együttesen vezethető vissza az FT szerint. Egyrészt sok jegybank beavatkozott a piacon devizájának túl gyors esésének tompítása érdekében. Másrészt ezen országok exportja is csökkent az adott időszakban.

Mindezt aközben, hogy ezen országok növekedési üteme is visszaesni látszik. A januári 4,1 százalék után februárban a 15 vezető feltörekvő gazdaság összesített GDP bővülési üteme 3,9 százalékra csökkent a Capital Economics becslése szerint. Az elemzőház szerint a 2001-2002-es argentin válság óta ez az első eset, hogy 4 százalék alatti értéket látunk. A Capital Economics becslése szerint ráadásul ez a helyzet csak romlani fog, az összesített növekedési ütem szerintük a következő negyedévekben 3,5 százalékig fog csökkenni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!