Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A keddi Napi Gazdaság cikke

Az ír mentő csomag elfogadásának hírére hétfő délelőtt a forint erősödött, a piacok is pozitívan reagáltak, de nem volt erős mozgás, délutánra már „kifutott” a bejelentés hatása – mondta lapunknak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Ha Portugália is a megsegítettek sorsára jut, hasonló piaci forgatókönyv képzelhető el, de már kisebb kilengésekkel – véli a szakértő.

Már a hétvégén kialakult a piaci konszenzus azzal kapcsolatban, hogy megszületik a mentő csomag, vélhetően ez lehetett az ír gondokkal kapcsolatban a „tetőpont” – fogalmazott Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő elemzője. Ennek ellenére még nem lehet pontot tenni az ügy végére, hiszen sok még a bizonytalanság: miképp oldja meg a kormány a deficit lefaragását, mekkora költségeket fog felemészteni a bankrendszer konszolidációja. De alapvetően az a várakozás (Görögországgal ellentétben), hogy a szigetország vissza tudja fizetni a hitelt és fenntartható adósságpályával rendelkezik – tette hozzá Forián.

A 750 milliárd eurós EU–IMF-alap akkor is elegendő, ha esetleg Portugália vagy akár Spanyolország is hasonló sorsra jut – véli Samu János, a Concorde elemzője. Ez a csomag ugyanakkor csak az akut problémákra jelent megoldást, nem oldja meg az eurózóna fiskális gondjait. Hosszú távon összhangba kell hozni a költségvetési politikákat, amire megoldásul szolgálna a viszonzatlan átutalások rendszere, amit az uniós költségvetésből lehetne fedezni. A dollár/euró árfolyam szempontjából kritikus lehet, milyen hírek érkeznek az eurózónából; ha a piacok látnak egy olyan programot, ami előreviszi az integrációt, például a januártól felállítandó felügyeletek révén, az erősítheti a közös devizát – állítja a szakértő.

A forintot is segítik a nemzetközi események – tette hozzá Samu. Az Egyesült Államok likviditásbővítő intézkedései támaszt adnak a forintnak és ez még jó ideig kitarthat. Magyarország egyes fundamentumai – folyó fizetési mérleg, külkereskedelmi egyenleg – is jót tesznek, ennek ellenére a forintnak nincs trendje, jelenleg a sávos mozgás a jellemző – mondta Suppan Gergely.

Az ír események hatására egy ideig gyengült a forint, a megoldás viszont visszaerősítette; a svájci frank/forint 200 forint alá is benézhet, hiszen a hírek erősítik az eurót az alpesi devizával szemben. A hazai események viszont nem gyakorolnak komolyabb hatást. A piacokat a Költségvetési Tanács megszüntetése körüli találgatások és az Alkotmánybíróság jogkörének megnyirbálása nem foglalkoztatja, a fő kérdés számukra az, hogy 2013-tól kezdve miképp lesz fenntartható a költségvetés és hogyan alakul az államadósság pályája – tette hozzá az elemző.

A magyar események közül az befolyásolhatja mégis az árfolyamot, ha meglepő költségvetési tételek kerülnek elő, például az állami vállalatok adósságátvállalása, a kórházak vagy az önkormányzatok finanszírozása – véli Forián. Ha az S&P után a másik két jelentős hitelminősítő negatívan szólal meg, az is nyilvánvalóan gyengítheti a forintot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!