A feltörekvő országok részvénypiacainak teljesítményét mutató MSCI-index 0,4 százalékkal esett kedden, miközben a dél-afrikai rand és a török líra árfolyama 0,7 százalékkal gyengült a dollárhoz képest. A viszonylag ellenállóbbnak tartott ázsiai devizák is estek, a szingapúri dollár például öthavi mélypontjára került.

A feltörekvő piacokat elárasztotta a fejlett országok jegybankjaiból származó olcsó pénz, így erős reakciót vált ki minden olyan célzás, miszerint azok elkezdhetik szigorítani nagyon laza monetáris politikájukat.

A San Franciscói-i Fed szakértői hétfőn közzétett tanulmányukban rámutattak: az amerikai szövetségi jegybankrendszer (Federal Reserve System/Fed) hamarabb emelhet kamatot, mint amit a piacok jelenleg beáraztak, és a befektetők alacsonyabban emelkedő kamatpályára számítanak, mint a Fed.

"A líra és a rand különösen nagy leértékelési nyomás alatt áll. Törökországnak és Dél-Afrikának nagyon nehéz lesz finanszíroznia folyó fizetési mérlegének hiányát, ha a Fed elzárja a pénzcsapokat" - mondta Thu Lan Nguyen, a Commerzbank feltörekvő piaci elemzője.

Moszkvában örülnek

A moszkvai értéktőzsdén viszont kitart a jókedv, miután az Európai Unió néhány nappal elhalasztotta az ukrán válság miatti új szankciók bevezetését. Az indexek tovább erősödtek napközben és délután a rubelben számított MICEX-index már 0,79 százalékkal, 1476,30 pontra, a dollárban számított RTS-index pedig 0,68 százalékkal, 1254,00 pontra emelkedett.

Közép-Európában, amelynek gazdaságai szorosan kapcsolódnak Oroszországhoz, a tőzsdeindexek és a devizaárfolyamok is estek délelőtt a dollár erősödése és a fejlett országok kötvényhozamainak növekedése miatt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!