A részvénypiac heti forgalma 81,834 milliárd forint volt, több mint a duplája az egy héttel korábbinak. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzésében kiemelte, a hét elején elementáris erejű emelkedés volt tapasztalható, majd szerdán éles negatív korrekció indult, de pénteken nyitásra ismét az emelkedő tendencia érvényesült.

A GKI konjunktúraindexe szerint a szolgáltató vállalatok kifejezetten optimisták, az ipari és építőipari pozitív várakozások változatlanok. A közlemény szerint ugyancsak kedvezően hatott, hogy a Mol további 3 kutatási-kitermelési engedélyt nyert el Norvégiában, ezzel együtt 20 olajmezőben van engedélye. (Hatalmas gigászt szült a száguldó bika.)

Csütörtökön tartott kamatdöntő ülést az Európai Központi Bank (EKB), a várakozásoknak megfelelően a kamatszintek változatlanul maradtak. Szintén csütörtökön érkezett a hír, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) helyszíni vizsgálatot kezdett a Magyar Telekom, és a Telenor székhelyein. Így pénteken a hír miatt negatív korrekció indult a távközlési vállalat piacán a BÉT-en.

A dollár-forint árfolyam többéves mélypontra került, amelynek oka a dollár általános gyengülése volt. Az Equilor várakozása szerint az euró-forint árfolyama továbbra is stabil maradhat. Az elemzők szerint alul a 307 forintos szint, míg felül a 310-312 forintos tartomány határolja be a mozgást. Alapvetően fennmaradhat a pozitív hangulat, azonban a vezető részvények mozgása továbbra is széttartó lehet - jegyezte meg az Equilor.

A BÉT-en a vezető részvények közül a Mol 1,29 százalékkal erősödött a héten, a papír 3138 forinton zárt pénteken, a részvények heti forgalma meghaladta a 10,8 milliárd forintot. A Magyar Telekom árfolyama egy hét alatt 0,32 százalékkal nőtt, pénteken a kereskedést 475,0 forinton zárta, heti forgalma 1,68 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama 0,75 százalékkal gyengült a héten, pénteken 6650 forinton zárt a gyógyszeripari papír, a heti összforgalma meghaladta a 12,67 milliárd forintot. Az OTP 5,01 százalékkal erősödött a héten, a bankpapír 11 520 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, a heti forgalma 47,40 milliárdot forintot tett ki.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4202,16 ponton zárt pénteken, 73,76 ponttal, 1,73 százalékkal csökkent az előző héthez képest.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!