Összesen 1,67 millió darab Goldman Sachs és 4,2 millió darab Wal-Mart részvényt értékesített a Berkshire Hatahway a negyedév során, így a két cégben meglévő részesdésük értéke 1,9, illetve 3,64 milliárd dollárra csökkent - írja a cég jelentése alapján a Wall Street Journal. A céget vezető milliárdos befektető Warren Buffett a CNBC-nek úgy nyilatkozott a lépésről, erre azért volt szükség, hogy megfelelő mennyiségű készpénzzel rendelkezzenek a Precision Castparts Corp. tervezett megvásárlásához.

A 32 milliárd dolláros tranzakció a Berkshire történetének legnagyobb értékű felvásárlása lenne, ehhez egyébként a cég 10 milliárd dollárnyi hitelt is tervez felvenni. A repülőgép alkatrészeket és olajipari berendezésekhez alkatrészeket gyártó cég megvételének tervét még augusztus elején jelentette be Buffett. A tranzakció a várakozások szerint 2016 elején zárulhat. Tekintettel annak méretére azonban az annyira leköti a Berkshire forrásait, hogy - ahogyan Buffett fogalmazott - jó tizenkét hónapra ki is veszi őket a felvásárlási piacról, ebben az időszakban legfeljebb kisebb üzleteket fognak végrehajtani.

A Berkshire azonban nem csak eladott, de vett is részvényeket. Buffett stratégiájának megfelelően kihasználva a részvények áresését, folytatták az IBM papírok vásárlását. A harmadik negyedévben 1,5 millió darabbal, 81 millió darabra növelték IBM részvénycsomagjukat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!