A vezető részvények árfolyama csökkent a héten, a legnagyobb mértékben, 2,4 százalékkal a Richter árfolyama mérséklődött, és 5700 forinton zárt pénteken. A Magyar Telekom 1,3 százalékkal gyengül a héten, és 453 forinton fejezte be a kereskedést pénteken. A Mol 0,2 százalékkal csökkent egy hét alatt, és 16 305 forintot fizettek érte pénteken. Az OTP 0,1 százalékkal ért kevesebbet, mint egy héttel korábban, a banki papír 6883 forinton fejezte be a kereskedést a héten.

A hét első kereskedési napja eseménytelenül telt, de zárásra a BUX és a nyugat-európai tőzsdék is kisebb pluszokat szedtek össze. Mivel hétfőn az amerikai tőzsdék és a londoni börze is zárva tartott, az átlagosnál lényegesen alacsonyabb volt a forgalom nemcsak a magyar piacon, hanem a főbb nyugat-európai parketteken is.

Kedden a vezető részvények közül a Richternél, a Molnál és az OTP-nél jelentős portfólió mozgások voltak, ugyanis a keddi kereskedés záró szakaszában volt megfigyelhető, hogy az intézményi befektetők felkészültek a negyedéves MSCI-index átsúlyozásokra. Ennek volt köszönhető a nagy forgalom növekedés, valamint az is, hogy valamennyi vezető részvény jelentősen veszített értékéből.

Szerdán a nemzetközi hangulattal ellentétesen mozgott a BUX-index, az összes vezető részvény kiegyensúlyozott emelkedés mellett, pozitívan zárta a napot. Azért tudott a BUX 1,77 százalékot emelkedni, mert az előző napi kereskedés záró szakaszában tapasztalt eladói nyomás után szerdán a piac visszakorrigált.

Csütörtökön nem volt váratlan esemény, meglepetés a magyar tőzsdén, csendes kereskedés után kisebb emelkedéssel zárt a BUX. A nap nyertese a Mol volt, de a többi vezető papír is erősödéssel fejezte be a csütörtöki napot.

Pénteken a befektetői hangulatot a délutáni amerikai foglalkoztatási adat rontotta le, a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 160 ezres bővülés helyett mindössze 38 ezerrel nőtt májusban. A magyar piac kismértékben csökkent, a forgalom viszonylag alacsony volt.

A Mol árfolyama 0,15 százalékkal csökkent, és 16 305 forinton zárt pénteken 16,177 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények árfolyama 0,1 százalékkal mérséklődött, a hét utolsó kereskedési napján 6883 forinton fejezte be a kereskedést, a heti forgalma meghaladta a 13,664 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama 1,31 százalékkal 453 forintra csökkent a héten 1,252 milliárd forintos forgalomban.

A Richter-papírok árfolyama 2,38 százalékkal csökkent a héten és 5700 forinton zárt 12,947 milliárd forintot meghaladó forgalom mellett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!