A vezető részvények többsége gyengült a pénteki záráshoz képest. Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en elondta, hogy a főbb nyugat-európai indexekkel együtt nagyobb mínuszt hozott össze a BUX is, egyedül a Magyar Telekom tudott emelkedni. Az OTP árfolyama napközben 8600 forint környékén is járt, végül megérkeztek a vevők, és felhúzták a bankpapír árát, de így is mínuszban zárt.

A Richterpapírok árfolyama nagyjából másfél hónapon belül már harmadszor fordult le a 7140 forintos történelmi csúcsról - mondta az elemző -, azonban ezen alkalmakkor egyre kisebb mértékben esett vissza. Ez szerinte azt mutatja, hogy még van vételi erő a gyógyszerpapírban, így az is elképzelhető, hogy a héten esetleg új történelmi csúcsok jöhetnek.

A Mol 0,9 százalékkal 22 170 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 0,7 százalékkal 8640 forintra estek 3,3 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom 0,2 százalékkal 469 forintra drágult 342,1 millió forintos forgalmat követően. A Richter 1,1 százalékkal 7065 forintra esett 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az Opimus részvényei kedden 14,7 százalékkal 86 forintra ugrottak. Kedden a céggel kapcsolatban megjelent hír szerint a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) bíróságon megtámadta az Opimus Group Nyrt. május 2-i közgyűlésén hozott határozatokat, kérve azok hatályon kívül helyezését.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!