A kelet-közép-európai devizáknak elég jól sikerült tartaniuk magukat, amint a Kína által elindított eladási hullám végigsöpört a piacokon, szemben a többi feltörekvőpiaci társaikkal. A lengyel zloty hétfőn 0,1 százalékkal erősödött, a forint 0,4, a cseh korona 0,1 százalékkal erősödött az euróval szemben. A rubel ezzel szemben a nap végére 5,5, a dél-afrikai rand 3,5, a török líra 2,5 százalékkal gyengült. Ezek alapján egy euró hétfő délután háromnegyed öt körül 313,10 forintot, 4,2305 zlotyt, 4,4526 lejt, 27,0885 cseh koronát, 3,3986 török lírát, 15,2032 dél-afrikai randot és 81,9140 rubelt ért.

A magyar deviza egyébként az euróval szemben 313,09 és 316,85 közötti sávban mozgott napközben. A dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött a forint, a zöldhasúért 270,62 forintot kéretek háromnegyed öt körül a devizapiacon, míg az alpesi deviza 289,86 forintot ért 1,1577 dolláros euróárfolyam mellett. (Elemzők egyébként az euróról is azt mondták hétfőn, hogy menedékdevizaként viselkedik, az elmúlt két hétben pedig meglepően felülteljesítő volt. Hétfőn a dollárral szemben például 1,9 százalékkal erősödött.)

A Bloomberg szerint a közép-európai devizák relatíve ellenállóak maradtak ebben a hónapban, amint a világban a lassuló kínai gazdaság és a Fed kamatemelése miatt egyre idegesebbé váltak a befektetők. A régiónak kevés kereskedelmi kapcsolata van Kínával és a olaj árának mélyrepülésének pedig haszonélvezői. A Brent ára hétfőn hatéves mélypontra süllyedt.

A nyersanyagárak alakulása mellett azonban, ha a Fed elkezdi emelni az irányadó kamatát, akkor már nehezebb lesz a kelet-európai devizáknak is állniuk a sarat a globális nyomással szemben - mondta a hírügynökségenek Wolfgang Ernst, a Raiffeisen International AG. elemzője.

A Raiffeisen elemzői szerint a lengyel zloty az év végéig 4,1 százalékkal fog erősödni az euróval szemben, míg a forint maradhat a 315 forintos euróárfolyam körül. Ernst szerint a líra várhatóan 2,7 százalékkal erősödik a dollárral szemben.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!