Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

Dolláralapon 24 százalékkal emelkedett a magyar tőzsde vezető indexe, a BUX a harmadik negyedévben, ugyanez forintban számolva 10,4 százalékos növekedésnek felelt meg. Ez részben annak köszönhető, hogy a hagyományosan rossz hónapnak számító szeptemberben 3 százalékot tudott - igaz, ennél sokkal optimistább nemzetközi környezetben - a vezető index emelkedni.

A harmadik negyedévi teljesítményével az index ledolgozta a második negyedévi, dolláralapon számolva több mint 25 százalékos veszteségét, így az év egészét tekintve ismét pluszba fordult a mutató. Az első három negyedévet figyelembe véve ugyanis így már 9,5 százalékos növekedést ért el.

A magyar tőzsdén forgó részvények közül a legjobb teljesítményt több mint 60 százalékos drágulással az RFV érte el az utóbbi három hónapban, de jól teljesített a több mint 50 százalékot dráguló Orco is. Szeptemberi hajrájával a Pannergy feljött a negyedév harmadik legjobb részvényévé az A kategóriában. Érdekes módon a B kategóriában szereplő részvények közül a legjobbnak számító Quaestor a 22 százalékos drágulásával az összesített rangsorban csak a negyedik helyet tudta megszerezni.

A vezető részvények harmadik negyedévi teljesítményét vizsgálva a Richter viszi el a pálmát valamivel több mint 13 százalékos növekedéssel, de a Mol szintén 13 százalékos emelkedésével alig marad el ettől. Az OTP is 11,65 százalékot emelkedett a negyedévben, a Magyar Telekom ugyanakkor jócskán leszakadva csak 3,42 százalékkal drágult. Az A kategóriás részvények közül a legrosszabbul az FHB teljesített 23,5 százalékos visszaeséssel.

A B kategóriás részvények közül azonban ennél is többet esett a KEG, az Externet és a Nordtelekom. Ez utóbbi lett 35,8 százalékos mínusszal a negyedév a vesztese, míg az Externet 34, a KEG 27 százalékkal lett olcsóbb.

Az egész évet tekintve is az RFV volt a legjobb a befektetés, ami nem is csoda a harmadik negyedévi teljesítménye után, a második helyezett AAA Auto kilenc hónap alatt drágult 53 százalékot, míg a harmadik Linamar 47 százalékot nőtt. Az év elején még élen álló Rába a negyedik helyre csúszott vissz 41 százalékos növekedéssel.

A vezető részvények közül a kilenc hónapot figyelembe véve legjobban teljesítő Mol az ötödik helyet szerezte meg, amennyiben csak az A kategóriát vizsgáljuk. A BUX teljesítményét a nagyok közül még a Richter tudta tartani, az OTP ugyanis az év egészét tekintve még mindig 2,5 százalékos mínuszban van. Osztalék nélkül a Magyar Telekom is esett, de a 74 forintos bruttó osztalékkal azért már tud némi pluszt felmutatni ez a részvény is.

Az év egészét tekintve a legrosszabb A kategóriás befektetés a Phylaxia és a Synergon volt, amennyiben azonban figyelembe vesszük a B kategória teljesítményét is, kicsit változik a kép. Ebben az esetben a közel 70 százalékot zuhanó Genesis volt az év legrosszabb befektetése, de a KulcsSoft és az EHEP is több mint 50 százalékot veszített piaci értékéből.

Jól szerepelt viszont a Fevita, amely 60 százalékot drágult, és ezzel az összesített rangsorban a harmadik helyre kúszott fel. Az Elmű és az Émász 26, illetve 25 százalékos drágulásával – osztalék nélkül – is nagyon jól szerepelt, ez ugyanis a B kategóriában a második-harmadik helyhez volt elég, de a teljes mezőnyt vizsgálva éppen csak befértek az első tízbe.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!