A világ legnagyobb országainak vezetői veszélyesen felkészületlenek egy komolyabb globális gazdasági lassulás következményeire - figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap egyik vezetője a Financial Times tudósítása szerint.

A kormányzatok számára elsősorban a fiskális és monetáris ösztönzőcsomagok használata ütközhet nehézségekbe, miközben a határokon átnyúló segélymechanizmusok is jelentősen meggyengültek. A következő recesszió már feltűnt a láthatáron, s jóval felkészületlenebbek vagyunk erre, mint az utolsó, 2008-as válság során - állapította meg David Lipton, az IMF ügyvezető igazgatója. Ezt figyelembe véve, a különböző országok vezetőinek azon kellene fáradozniuk, hogy gazdaságukat a megfelelő pályán tartsák, tartalékokat halmozzanak fel, s nem pedig egymással kéne harcolniuk - mondta a szakember.

Az IMF legutóbbi, októberi előrejelzésében idén a globális GDP 3,7 százalékos bővülésével számolt. Lipton szerint azonban a még ebben a hónapban megjelenő, frissített számokban már ennél jóval kisebb adat szerepelhet, tekintve a kereskedelmi viták és a hibás gazdaságpolitikai döntések, valamint az ázsiai gazdaságok gyengélkedésének kedvezőtlen hatásait.

Kína egyértelműen lassul, ami nem meglepő, a fontos az lenne, hogy a lassulás üteme ne legyen nagyon veszélyes. Egy drasztikusan lassuló kínai gazdaság ugyanis nem csak Ázsiában járna negatív következményekkel, de mindenkit érintene - mondta Lipton.

A kedvezőtlenebbé váló növekedési kilátások, párosulva az emelkedő amerikai kamatokkal komoly szerepet játszottak az elmúlt hetekben tapasztalt komoly tőzsdei esésekben. Jerome Powell, a Fed elnöke pénteki, Atlantában tartott beszédében már azzal próbálta nyugtatni a befektetőket, hogy az amerikai gazdaság kedvező lendülete kitarthat az új évben is, s megígérte, hogy a jegybank türelmesebb megközelítést alkalmaz majd a monetáris szigorítás során. A konferencián, ahol a Fed-elnök beszélt, felszólalt Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója is. Véleménye szerint nincs recesszió a láthatáron, s a közgazdászoknak nem kellene figyelembe venniük a Wall Street-en tapasztalt heves kilengéseket.

Nagyon aggódik viszont Robert Shiller, Nobel-díjas közgazdász a piaci fejlemények miatt. Szerinte veszélyes és hirtelen változás volt tapasztalható az elmúlt időszakban a befektetői hangulatban. A befektetők hirtelen elkezdtek ugyanis úgy viselkedni, mintha a kamatemelkedés törvényszerűen válságot idézne elő, s ez éles ellentétben áll a korábbi felhőtlen optimizmussal.

A Fed már évek óta lassan emeli a kamatokat, a piac azonban erre csak most reagált - emelte ki Shiller. A mostani éles hangulatváltás szerinte hasonlít az 1920-as években tapasztalthoz. A vállalati nyereségek akkor is csúcson voltak, a gazdaság jól teljesített, majd hirtelen teljes paradigmaváltás következett be 1929-ben, akárcsak most.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!