Rövid távon a fokozott volatilitás miatt veszélyesebb lehet a BRIC (Brazília, Oroszország, India és Kína) piacaira befektetni, aki azonban legalább 4-5 éves időtávban gondolkodik, az igen szép hozamot érhet el befektetésein - szögezte le Mark Möbius, a Templeton Asset Management ügyvezető elnöke a társaság honlapján megjelent interjúban.

Az indiai kormányzat sikeres válságkezelő intézkedései, valamint az amerikai és európai társaiknál egészségesebb mérleggel és erősebb készpénztermelő képességgel felvértezett indiai vállalatok folytán idén az ország tőzsdéje idén is felülteljesítheti a feltörekvő piacok teljesítményét.

Szektorális bontásban a nyersanyagkitermelő (így olaj-, illetve bányaipari) valamint a BRIC országok belső keresletének dinamikus növekedése miatt a kereskedelmi bankok, valamint kiskereskedelmi és eldobható termékeket gyártó vállalatok papírjait részesítik előnyben. A brazil piacon ezeken kívül Möbius nagy lehetőséget lát az egészségügyi-, kozmetikai-, illetve italgyártó vállalatok részvényeiben is.

Oroszország a világ harmadik legnagyobb devizatartaléka, illetve jelentős nyersanyagkitettsége miatt vonzó piac, ám az sem elhanyagolható körülmény, hogy a jelenlegi árfolyamszintek mellett a teljes feltörekvő univerzum legcsábítóbb árazása melletti részvények is itt találhatók - véli Möbius.

Kínában az esetleg kialakuló eszközlufik elleni jegybanki intézkedések rövid távon ugyan komoly árletörő hatást gyakorolhatnak, hosszú távra befektetők részére viszont áldásosak lehetnek.

Az indiai Sensex tavaly 81 százalékos emelkedésével a tíz legjobban teljesítő index között volt a Bloomberg adatai alapján, ám az orosz Micex 121, illetve a brazil Bovespa 83 százalékos erősödésükkel így is lekörözték. A Shanghai Composite viszont 80 százalékával lemaradt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!