A magas költségvetési hiányok, magas adókulcsok, és az ingatlanpiac jelenlegi helyzete óvatosságra inthet, hiszen jelentős terhet jelentenek a gazdaság számára - mondta Doug Kass a CNBC-nek. A befektető nem csak nyilatkozataiban érvel a korrekció mellett, elmondása szerint nettó short pozícióval rendelkezik, azaz összességében a piac esésére spekulál.

2011 elején a guru nagyobb esésre számít, azonban az év további részében újra emelkedésnek indulhatnak a piacok. Éppen ezért véleménye szerint 2011-ben összességében nem kell nagy eséstől tartani, hiszen a piacok oldalazására számít, meglátása szerint a tőzsdék a mostani szintekhez képest maximum plusz, mínusz 3%-ot fognak elmozdulni év végére. Ez eddig mindössze 6 alkalommal következett be, így igen kicsi az esélye, hogy megint megtörténjen.

Bár kijelentései igen erősnek tűnnek, korábbi jóslatai nagyrészt valóra váltak, így sokan adnak a szavára. 2009 márciusában a piac alját jövendölte meg, 2010 júliusában pedig szintén kijelölte az éves minimumokat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!