Bár Magyarországon a jelek szerint épp a koronavírus-járvány harmadik hulláma kezd kialakulni, az Egyesült Államokban és több más helyen az oltási kampányok egyre előrehaladottabb állapotban vannak és a téli csúcs után meredek csökkenésnek indult a kórházban ápolt betegek száma is.

Az amerikai jegybank elnöke, Jerome Powell ugyan legutóbbi megnyilvánulásában elég nyugodtnak tűnt az inflációs kilátások tekintetében, az óvatosabb szakértők szerint már vannak jelei annak, hogy a pénzromlás üteme gyorsulhat a jövőben.

A Bloomberg tudósítása szerint a Goldman Sachs, de több más befektetési bank szakértői is arra számítanak, hogy ha feloldják a járvány miatti korlátozásokat, akkor az emberek bizony költekezni kezdenek, s ez amellett, hogy pörgetheti a gazdaságot, az infláció megugrásának is kiváló táptalajt nyújthat. Mindez párosul az újabb gazdaságélénkítő programokkal, amelyek így akár túl is élénkíthetik a gazdaságot és növelhetik az inflációs nyomást.

Mit kell venni ilyenkor?

Az emelkedő infláció ugyan rossz a a kötvénybefektetők számára és általában nem a legjobb a részvénypiacnak, de a tőzsdén is lehet találni olyan cégeket, amelyek profitálni tudnak ebből. A hírügynökség idézi a Net Davis Research tanulmányát, amely szerint például az energetikai cégek az elmúlt öt évtizedben mindig nyertesként jöttek ki a magas inflációval fémjelzett időszakokból. A Goldman Sachs szerint pedig azokat a cégeket kell figyelni, amelyek nyeresége a többinél érzékenyebb az árbevétel nagyságára, mint például az olyan autógyártók, mint a Ford.

Eközben a Société Général szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a keresleti-kínálati viszonyok kibillenéséből profitálni tudó cégek részvényeit érdemes keresni, ilyenek a bányacégek és a műtrágyagyártók.

Ami biztosnak tűnik, ha egy cég agresszívan tud árazni, az jól jön ki egy ilyen periódusból. A jelek arra utalnak, hogy az inflációs félelmek egyre nagyobbak, és a rugalmas árazási képességgel rendelkező részvények ennek a folyamatnak a nyertesi lehetnek - véli Thomas Levkovich, a Citigroup vezető amerikai részvénystratégája az összefoglaló szerint.

Az energetika jó üzletnek tűnik

Persze a historikus összehasonlításokkal mindig vigyázni kell. Az például nem meglepő, hogy az olajcégeket az inflációs időszakok nyerteseként hozták ki, hiszen az 1970-es évek olajár robbanásának egyértelmű nyertesi voltak. A Net Davis szerint 1972 óta összesen kilenc magasabb inflációval jellemzett periódust élt át az amerikai gazdaság, ezek közül hét esetben teljesítette felül az S&P 500-as indexet az energetikai szektor. Az olaj árfolyama idén dollárban számolva már közel 20 százalékkal emelkedett, s ez komoly lökést adott az energetikai cégeknek, a szektor háromszor akkorát drágult január eleje óta, mint az S&P 500-as index egésze.

A Goldman szakértői azt emelték ki, hogy egy inflációs időszakban a cégek költségei és bevételei is emelkednek. Olyanokat kell keresni, amelyeknél utóbbi növekedési üteme tud magasabb lenni és eközben magas a működési tőkeáttételük. David Kostin a Goldman vezető stratégája szerint az amerikai tőzsdei cégek profitjára az alapanyagárak emelkedése jellemzően nem jelent veszélyt, a növekvő munkaerő költségek viszont már inkább. Így érdemes lehet olyan cégekbe fektetni, ahol a kiadásokban viszonylag kisebb a bérköltségek aránya.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!