Hiába állt elő a várakozásoknál kedvezőbb második negyedéves számokkal az Intel, részvényei mégis több, mint 15 százalékot zuhantak a múlt hét utolsó napján a Wall Street-en, s a rivális csipgyártó cégek árfolyama pedig emelkedett.

Az ok, hogy a társaság vezérigazgatója a jelentést követő tájékoztatón kénytelen volt elismerni, cége legalább hat hónapos csúszásban van az új, 7 nanométeres csiptechnológia fejlesztésével s emiatt elehet, hogy felhagynak a cég eddigi gyakorlatával. E szerint a cég a csiptervezést és -gyártást is eddig házon belül oldotta meg, most azonban elképzelhető, hogy a csipjei gyártásának egy részével más cégeket fog megbízni.

Meglódultak a konkurensek

A Reuters összefoglalója szerint az Intel számára az, hogy a tervezést és a gyártást is házon belül tartotta, előnyt jelentett versenytársaival szemben. Így nem meglepő, hogy ennek feladása hírére az olyan kisebb versenytársak indultak erősödésnek, mint például az AMD, amelynek részvényei 15 százalékkal drágultak.

Stcy Ragson, a Bernstein elemzője úgy kommentálta a fejleményt, hogy ez a 45. Intel gyorsjelentés, amelyet nyomon követ, azonban ez volt mindegyik közül a legrosszabb. Nem a számok, hanem a fejlesztési lemaradás miatt. Az AMD mellett jelentősen megugrott a tajvani TSMC Amerikában jegyzett részvényinek árfolyama is. A világ legnagyobb, szerződéses csipgyártójának (azaz más csipgyártók által tervezett csipek legyártásával foglalkozó cége) részvényei 12 százalékot emelkedtek csütörtök délután óta. Elemzők szerint az Intel döntése mintegy 20 milliárd dollárnyi piacot jelenthet a bérgyártással foglalkozó cégeknek, ennek a szektornak pedig a felét a TSMC uralja, igaz, arról egyelőre nem volt szó, hogy az Intel számára is ő lenne a beszállító. A TSMC második negyedéve egyébként amúgy is jól sikerült. A piac ugyan szerintük nem fog növekedni az idén, azonban nagyon sokat hozott a konyhára, hogy szinte az összes gyártó cég igyekezett csipekből nagyobb mennyiségű raktárkészletet felhalmozni, attól tartva, hogy a járványügyi intézkedések miatt komolyabb zavarok keletkezhetnek a globális ellátóláncokban.

Eközben az Nvidia részvényeinek árfolyama is emelkedett 1,1 százalékot, így a rés tovább szűkült a két nagy chipgyártó értékében. Az Nvidia még korábban, ebben a hónapban előzte meg az Intelt, s vált 252 milliárdos piaci kapitalizációjával a legértékesebb amerikai csipgyártóvá. Utóbbi értéke jelenleg 217 milliárd dollár.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!