Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lengyel tőzsde vezető indexe, a WIG20 közel öt százalékkal gyengült szeptemberben, amivel a világ börzéinek összevetésében sereghajtónak bizonyult. Hasonlóan rosszul muzsikált egyébként a chilei, a mongol, a szlovák és a thaiföldi tőzsde is. A varsói index azonban már jó pár hónappal ezelőtt lejtőre került - tudósított a Gazeta.pl.

Az ősz első hónapjának esését az energetikai és a banki részvények vezették. A csökkenés fő oka, hogy a sok kérdésben az Orbán-kormány politikáját folytató lengyel kormány folyamatosan beavatkozik a gazdaságba, ezen belül a tőzsdei cégek életébe is, illetve a politikusok sem tartózkodnak az olyan nyilatkozatoktól, amelyek bizonytalanná teszik az üzleti környezetet - értékelte a helyzetet az AgioFunds befektetési alap szakértője.

Majdnem minden fronton visszavonulás

Az egyik jó példa erre az energiaügyi miniszter két héttel ezelőtti bejelentése. Eszerint a következő években 60 milliárd zlotyval emelik az állami ellenőrzés alatt álló energiacégek tőkéjét, ám a vagyongyarapodás után mindjárt be is kell fizetniük 10 milliárd z³oty adót az államkasszába. Erre a hírre az egész szektor papírjai 5-7 százalékkal zuhantak.

Az Enei energiaszolgáltatót külön sújtja egy visszaállamosítási ügy. E vállalat részvényei az elmúlt hetekben darabonként 8,6 z³oty körüli áron forogtak, míg egy évvel ezelőtt még 15 z³otyt értek. Egy hónap alatt szeptemberben 14 százalékot esett a kurzus.

A részvényekbe és kötvényekbe befektető magánnyugdíjalapok tőkéje is zsugorodott a varsói tőzsdén, átlagosan 0,9 százalékkal. A befektetési alapok vagyona átlag 0,5 százalékkal csökkent. Csak a kisebb vállalatoknak ment jól, amelyeket kevésbé érintenek a kormány machinációi. Az ezek részvényeit tartalmazó mWIG40 index 2,2 százalékkal erősödött a múlt hónapban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!