Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Ma délelőtt a tegnapi záráshoz képest a Matáv 15 forinttal csökkent, 785 forinton állt. Ez minden bizonnyal a mai gyorsjelentésnek köszönhető: a távközlési vállalat első 9 havi eredménye mintegy 10 milliárd forinttal esett. A holnap jelentő és nagy elánnal startoló Mol esésbe váltott, 70 forintos mínuszt hozott össze. Az OTP tegnapi gyorsjelentése után - mely szerint konszolidált adózás utáni eredménye 55,8 százalékkal meghaladja a tavalyit - 10 forinttal erősödött, 5370 forinton áll. A múlt heti Richter-jelentés szerint társaság adózott nyeresége a harmadik negyedévben 7,9 százalékkal alacsonyabb a tavalyi értéknél, és jóval alacsonyabb az elemzők által várt 9,45 milliárdos negyedéves profitnál. A tegnapi záróértéhez képest a részvények 100 forintot estek, 22300 forinton álltak délelőtt. Az Egis gyorsjelentése szerint több mint 13 százalékkal növekedett a vállalat árbevétele, és a vártnál nagyobb, közel 7,4 milliárd forint nyereséget ért. Reggel 355 forinttal ugrottak meg a részvények, azonban délelőtt a tegnapi záráshoz képest csak 55 forintos erősödés volt megfigyelhető, 10 050 forinton állt a papír. A legnagyobb erősödés az FHB részvényeknél következett be, a tegnapi záróértékhez képest ma délelőtt 300 forinttal erősödött, ám 11 óra után már 45 forintos mínusszal 12 805 forinton állt. A cég mai gyorsjelentése szerint a tervet és várakozásokat meghaladó eredmény több mint duplájára 5,8 milliárd forintra nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!