Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A DJIA-30 index 0,44 százalékos, az S&P-500 index 1,18 százalékos, a Nasdaq Composite index 2,50 százalékos emelkedéssel nyitott.

Az OECD felfelé korrigálta világgazdasági növekedési előrejelzését a vírusellenes oltások egyre szélesebb körű terítésére hivatkozva. Az idei globális növekedés eszerint 5,6 százalékos lehet az előzőleg jelzett 4,2 százalék helyett. Az amerikai gazdaság pedig 6,5 százalékkal növekedhet az idén, jóval nagyobb ütemben az előző prognózisban jelzett 3,2 százaléknál.

A járványvédelmi korlátozások és lezárások során nagy nyereségekre szert tevő fejlett technológiai részvények az utóbbi napokban-hetekben erős eladási nyomásnak voltak kitéve, mivel a befektetői érdeklődés kezd visszaterelődni az általános gazdasági aktivitás fellendülésében közvetlenül érintett ágazatokra, a hagyományos iparágakat képviselő vállalatokra. Mindemellett az erősödő inflációs kilátásoknak köszönhetően emelkedő kötvényhozamok is jó lehetőséget kínálnak a technológiai papírok árfolyamnyereségéből lefölözött tőke elhelyezésére.

A technológiai részvényekkel túlsúlyos Nasdaq Composite index már tíz százalékot adott le a február közepén elért árfolyamcsúcsából. A hagyományos iparágak nagyjait tömörítő DJIA index viszont nap közbeni rekordot ért el hétfőn.

A Tesla részvénye a keddi kereskedés kezdete előtt a tőzsdén kívüli forgalomban négy százalékos, az Apple és a Microsoft részvények pedig két százalékos nyereségre tettek szert.

A kisbefektetők vásárlási érdeklődése miatt az év elején nagy árfolyamnyereségre szert tett, és így a gyengülésre játszó befektetési alapoknak nagy veszteségeket okozó Gamestop-részvény ismét reflektorfénybe került: a hétfői több mint negyven százalék után kedden a tőzsdén kívüli forgalomban a nyitás előtt még tizenöt százalékot erősödött a részvény árfolyama az online kiskereskedelmi értékesítésre való átállásról bejelentett tervének köszönhetően.

Az olaj ára bő 1 éves csúcs közelében ingadozik. A Brent ára hétfőn 2020 január első hete óta a legmagasabbra emelkedett, a WTI ára pedig legutóbb 2018 októberében látott szintet ért el. Az olaj ára a gazdasági fellendüléstől várt keresletnövekedés reményében emelkedik, valamint annak köszönhetően, hogy az OPEC+ a napokban termeléskorlátozási keretének változatlanul hagyása mellett döntött.

Az amerikai piacok nyitásakor a Brent nyersolaj ára 0,15 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 68,34 dolláron, a WTI nyersolaj ára viszont 0,11 százalékkal 64,98 dollárra csökkent.

A főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár-index lejjebb esett a hétfőn 92,3 pont felett elért három és fél havi csúcsról, de ezzel együtt is két és fél százalékkal áll év eleji értéke felett. Az index az amerikai piacok nyitásakor 0,29 százalékkal állt lejjebb 92,05 ponton.

Az eurót 0,39 százalékkal jegyzik erősebben 1,1889 dolláron.

Az arany ára a hét elején elért kilenc havi mélypontról korrigált felfelé. Az arany spot ára 1,99 százalékkal unciánként 1717,22 dollárra emelkedett - írja az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!