Volt egy pillanat, amikor a kriptovaluta árfolyama kora reggel 22 százalékos nyereségen is állt a hétfői záróértékéhez képest, ekkor 5080 dolláron, tavaly november óta legmagasabb szinten jegyezték.

A nyereség némileg csökkent délelőtt kilenc órára, amikor 4730 dolláron állt, ez 14 százalékos drágulásnak felel meg, idén még nem volt ilyen magas a jegyzése.

A bitcoin erősödését a brexittel kapcsolatos bizonytalanság, valamint az a bejelentés váltotta ki, hogy az amerikai értékpapírpiaci felügyelet (SEC) két bitcoin-alapú tőzsdén jegyzett befektetési alap (ETF) létrehozását engedélyezte.

A bitcoin 2017 decemberében rekordszinten, 19 666 dolláron állt. A tavalyi évet 3870 dolláron zárta a bitcoin, amelynek az árfolyama a következő három hónapban nem mozdult el jelentősebben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!