Korlátozottak maradhatnak a Vuhan koronavírus járvány negatív hatásai a közép- és kelet-európai régió országainak gazdaságára, ha gyorsan sikerül meggátolni a vírus további terjedését - erre a következtetésre jutottak az osztrák Erste Bank szakértői friss elemzésükben.

A járvánnyal kapcsolatban a félelem és bizonytalanság hulláma söpört végig a piacokon annak várható gazdasági hatásai miatt. Az, hogy a szereplők a mostani járványtól jobban tartanak, mint a 2002-ben kitört SARS-járványtól, egyszerűen azért van, mert a piacok sebezhetőbbek, mint akkoriban. A kínai gazdaság részesdése a globális gazdaságból sókkal alacsonyabb volt 18 évvel ezelőtt: 2002-ben a globális GDP 8,7 százaléka keletkezett az ázsiai országban, ez az arány az IMF 2019-es adatai szerint már eléri a 19,3 százalékot. Emiatt a világ sokkal kevésbé volt érzékeny a kínai kereslet visszaesésére.

Ráadásul akkoriban a gazdasági növekedés jóval magasabb volt, s ennek ütemét csökkentette Kínában a SARS-járvány. Akkor az első negyedéves, 11 százalékos GDP bővülési ütem esett vissza 9 százalékra a második negyedévben. Az Erste szerint a vonatkozó elemzések azt mutatták, hogy a SARS-járvány nélkül a második negyedéves kínai GDP-bővülés 1 százalékkal magasabb lehetett volna.

Közvetett hatások

A mostani koronavírus-járvány hatásai egyelőre nem lehet még látni. Elsődleges hatásaként Kínában fogja a szolgáltatási szektort visszavetni, közvetlen hatása a belföldi keresletre lesz. A közép- és kelet európai országok gazdaságaira gyakorolt hatása, ha sikerül gyorsan gátat szabni terjedésének, a bank elemzői szerint elhanyagolható lesz. Ez is inkább akkor lesz érezhető, ha közvetve a kínai gazdaság lassulása miatt a globális gazdaság is lassul, illetve megnövekszik emiatt a piacokon a bizonytalanság és csökken a kockázatvállalási hajlandóság.

Közvetlen negatív hatást egyes nyersanyagszektorokban lehet majd érzékelni, illetve olyan szektorokban, amelyek a globális ellátási láncokon keresztül függenek a kínai importtól. A térségbe irányuló turizmust is negatívan érinthetik a fejlemények. Ugyanakkor a régió nettó nyersanyagimportőr, s ezért akár profitálhat is a nyersanyagárak csökkenéséből - írják a bank szakértői.

A részvénypiacokon már a járvány kitörése előtt sem volt rózsás a helyzet. A monetáris politikával kapcsolatos várakozások inkább az árazási szintek emelkedése irányába nyomták a piacokat, miközben az idei évre a fundamentumok elég bizonytalanok voltak. Felhívják a figyelmet arra, hogy a SARS idején az S&P 500-as és a Hang Seng index inkább emelkedett, ahogy egyre több hír érkezett a járvány megfékezéséről.

Rossz a turizmusnak

A SARS-járvány idején a kínai gazdaságra gyakorolt negatív hatás elsősorban a turisztikai ágazaton keresztül érvényesült. A kínai hatóságok már most is számos utazási korlátozást vezettek be, s ezek várhatóan tovább szigorodnak. Számos légitársaság döntött már kínai járatainak felfüggesztésén, és sokan fontolgatják ezt. Bár a közép- és kelet-európai országba sok kínai utazó érkezik, részesedésük a külföldi turistákon belül nagyon alacsony, jellemzően az egyszámjegyű tartomány alsó szélén helyezkedik el. Így ha ezek a vendégek távol maradnának, akkor ennek önmagában nem lenne durván negatív hatásai a régió idegenforgalmára. Ráadásul például a Prágába látogató kínai turisták jellemzően kevesebb éjszakát maradnak, mint a világ más tájairól érkezők - írják az elemzésben.

A járvány megfékezésére tett komoly kínai intézkedések miatt azonban valószínűleg ennek hatásai mások lesznek, mint a SARS idején, amikor a kínai ipari termelés gyakorlatilag érintetlen maradt. Így a koronavírus hatásai várhatóan Kínában nemcsak a szolgáltatási szektort érintik majd. A régióból a Kínába irányuló export nagyon kicsi, a régió kivitelének kevesebb, mint egy százaléka, így erről az oldalról a közép- és kelet-európai gazdaságok szintén ellenállóak lehetnek.

Ugyanakkor a kínai import aránya ennél magasabb, a cseh és a lengyel behozatalban két számjegyű a kínai áruk részesedése. Ennek is több mint harmada késztermék, s ezek behozatalának visszaesése nem lesz kedvezőtlen hatással. Olyan termékeknél lehet majd ilyenről beszélni, amelyek nem késztermékek, s amelyeket felhasználnak a régióbeli gyártás során, ezek elsősorban elektronikai és számítástechnikai alkatrészek lehetnek.

A régió szempontjából nagyon fontos autóipari szektorra külön kitértek az Erste elemzői. A Financial Times-ra hivatkozva azt írják, hogy a vuhani régió fontos bázisa a PSA-Peugeot-Citroennnek, a Nissannak a Hondának és a General Motorsnak. Az ottani termelésük azonban elsősorban a helyi kereslet kielégítésére irányul, így az ottani visszaesésnek nem nagyon lesz a mi régiónkban tovagyűrűző hatása. Köszönhetően az optimalizált logisztikai rendszereknek, a régióban előállított autók alkatrészeit túlnyomórészt szintén a régióban állítják elő. Persze az alkatrészek egy kis hányada Kínából érkezik, az autók hozzáadott értékének 2,5-3,5 százaléka kínai eredetű. Ezek elsősorban gumik, textíliák, vegyipari termékek és elektronikai termékek.

Csökkenő nyersanyagárak

A nyersanyagárakban várható csökkenés annak tudható be, hogy Kína ezek jelentős felvevőpiacának számít. Kína jelentős importőr olajból, rézből és acélból. Az árupiacok eddigi negatív árreakciói azt mutatják, hogy a szereplők komolyan tartanak a kínai kereslet visszaesésétől. A régióban elsősorban a lengyel KGHM-et érintheti kedvezőtlenül a réz árának visszaesése, míg az acélár esésének hatásai vegyesek lehetnek. Ugyanakkor az olajár csökkenésének összesített hatása pozitív lehet, tekintve, hogy ebből nettó importőr Közép- és Kelet-Európa.

A bank szakértői szerint azonban Kínában az év hátralévő részében extra munkaórákkal akár vissza is lehet hozni a járvány miatt kiesett termelést. Feltéve, hogy sikerül gátat szabni egy ponton a járvány terjedésének, az első negyedévben várható visszaesés a növekedésben csak valószínűleg csak átmeneti lesz - vonják le a következtetést.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!