Visszafogták eladásaikat és fokozták vásárlásaikat az amerikai részvénypiacon a bennfentesek augusztusban - hívta fel a figyelmet elemzésében a Marketwatch. A bennfentesek, tehát vállalati tisztségviselők, vezetők általában jobb képpel rendelkeznek az adott cég kilátásait illetően, mint az átlagos befektetők, ezért tranzakcióikat kiemelt figyelemmel kísérik a piaci szakértők, ebből próbálván meg következtetéseket levonni az adott cég és a piac várható teljesítményével kapcsoltban.


Az Argus Research adatai szerint az elmúlt héten a bennfentes eladások/vásárlások aránya 1,02-re süllyedt a Wall Streeten. A mutató hosszútávú átlaga 2 és 2,5 közé esik, a bennfentesek ugyanis a különböző részvényalapú juttatások miatt általában természetes eladók a részvénypiacon. A múlt héten immár zsinórban harmadszor csökkent az eladások aránya a vételekhez képest, a július eleji piaci mélyponton például 1,58 volt, innen csordogált le a mostani szintre.


A mostanihoz alacsony szinten utoljára 2009 márciusában járt az indikátor, ez akár leképesztően jó jel is lehetne a piac középtávú teljesítménye szempontjából. Bár a historikus adatok szerint a bennfentesek tranzakciói többször bizonyultak helyesnek, mint tévesnek, azért nagy bakikat ők is elkövettek már a történelem folyamán. A 2007-2009-es medvepiacot például az Egyesült Államokban - akárcsak Magyarországon - folyamatosan bennfentes részvényvásárlások kísérték, s ezzel a "jól informált" befektetők is csak a vesztesek táborát növelték.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!