Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem következett be az a lépés, amelyet sokan vártak a kínai "A" kategóriás, tehát nem Hongkongban jegyzett részvényekkel kapcsolatban. Az MSCI globális indexszolgáltató nem vette be őket feltörekvő piaci indexeinek kosarába, a döntést elhalasztották mindaddig, ameddig a kínai hatóságoknak nem sikerül előrelépést felmutatniuk bizonyos fontos, a piac hozzáférhetőségét korlátozó körülménnyel kapcsolatban. A Marketwatch tudósítása szerint a Shanghai Composite index a döntést követően a kereskedés első öt percében két százalékkal zuhant a hírre, azonban hamar lerázta magáról a rossz hírt, s a nap végén már fél százalékot meghaladó erősödést tudott felmutatni.

Azt, hogy a bekerülés miért lenne jó az adott részvényeknek könnyű belátni, az MSCI indexeit számos alap követi, a csak az MSCI Emerging Markets Indexet követő passzív portfóliók értéke becslések szerint eléri az 1700 milliárd dollárt. Ugyanakkor a halasztás jó a magyar részvényeknek, mivel így a többi bent lévő piaccal együtt a magyar részvények fölül is elhárult annak a veszélye, hogy az új indextagok miatt súlyuk csökkenjen.

Az MSCI közleménye szerint munkacsoportot kívánnak létrehozni a Kínai Értékpapír Szabályozó Bizottsággal közösen, hogy megoldást találjanak a még meglévő akadályok leküzdésére. Ezek olyan terülteket érintenek, mint a külföldi nagybefektetőkre vonatkozó mennyiségi korlátozások, a szabad tőkemozgás és a kínai vállalatokban történő külföldi tulajdonszerzési korlátozások enyhítése, esetleg megszüntetése.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!