Itt a vége, rázós időszak következik - felkészülnek a befektetők

A hedge fundok befektetőinek már közel fele úgy érzi, megvolt a csúcs a részvénypiacokon, s rázósabb időszakra kell felkészülni. Nőhet érdeklődés az aktívan menedzselt befektetések iránt, amelyek meglovagolhatják a volatilitást, eközben a hedge fundok szakértői szerint alacsonyabb hozamokra kell idén felkészülni.
Lovas-Romváry András, 2018. február 24. szombat, 11:32

A Preqin nevű elemzőcég friss felmérésének adatai szerint a legnagyobb befektetők idén azt tervezik, hogy növelik befektetéseik összértékét a hedge fundoknál - írja a CNBC.com. A megkérdezettek immár 45 százaléka úgy vélte, a részvénypiacok elérték csúcsukat, s 5 százalékuk szerint "recessziós" fázisba léptek.  A cég szakértői szerint pont ennek köszönhető, hogy a befektetők körében megnőtt az érdeklődés az aktívan kezelt alapok iránt.

Mindezt annak ellenére, hogy ugyanezen felmérés szerint maguk az iparág szereplői már nem várnak idén olyan hozamokat, mint tavaly.

A megkérdezettek 36 százaléka vélte úgy, hogy idén a kezelt portfóliókon a tavalyinál alacsonyabb hozamot tud majd csak elérni, 11 százalékuk számított jobb megtérülésre a 2017-esnél. Ennek oka, hogy a hedge fundoknál befektetési döntést hozó szakemberek jó része szerint már a különböző befektetési eszközök ára túlságosan is magasra emelkedett, s ezért nehéz jó befektetési célpontokat találni. 90 százalékuk szerint most nehezebb jó befektetési lehetőségeket találni, mint egy évvel ezelőtt, s 62 százalékuk szerint az eszközök értékeltségének szintje jelenti a legnagyobb kihívást, amivel idén szembesülniük kell.

A hedge fundoknak már hosszabb ideje kell megküzdeniük azzal, hogy alacsonyabb irányukban a befektetői bizalom, s ez a tőkeáramlásokban is megmutatkozott. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy az iparág reneszánszát fogja élni az intézményi befektetők körében. Ez jórészt annak köszönhető, hogy nagyon sokan várnak egy komolyabb korrekciót a részvénypiacon - vélte Amy Bensted, a Preqin szakértője.

A hedge fundokba invesztálók 37 százaléka tervezte azt, hogy portfóliójával jóval defenzívebb pozíciókat készül felvenni, miközben mindössze 10 százalékuk tervezte az agresszívabb kitettség felé való elmozdulást. Mindössze 14 százalék volt azok aránya, akik növelnék kitettségüket a részvények irányában.

A hedge fundok összességében a Preqit szerint 2016-ban 11 milliárd dollárnyi tőkekivonást szenvedtek el, tavaly azonban már megfordult a trend, s 44,4 milliárd dollárnyi tőke érkezett az ilyen típusú befektetésekbe.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK