A tavaly év végi dollár-mélypont és euró-csúcs valamivel 1,5-es érték környékén alakult ki, innen kisebb nagyobb megtorpanásokkal 1,1876-ig jött le a keresztárfolyam. A dollár június elejéig tartó erősödésének utolsó, harmadik hulláma a jelenlegi szintekről indult el, az 1,3266-os árfolyam a letörés előtt kétszer parancsolt megálljt az euró gyengülésének. Mivel ez korábban erős támasz volt az eurónak, most elvileg erős ellenállássá válhatott az ellenirányú mozgás során.

A következő erős ellenállási szint szinte hajszálpontosan 1,35-nél helyezkedik el az euró útjában, ezzel a szinttel majd egy hónapig küszködött a keresztárfolyam, mielőtt letört volna. Itt található a december-júniusi dollár erősödő trend mozgásának fele útja is, talán az egyik legfontosabb korrekciós szint technikailag. E felett hajszálnyira, 1,3546-nál van a 200 napos mozgóátlag, ami szintén erős ellenállás lehet az árfolyamban.

Forrás: Napi Online


Rövid távon az euró egyébként túlvetté vált a dollárral szemben, erre utal az RSI 73-at súroló értéke is, azonban a túlvettséget nem feltétlenül kell trendfordító jelként értelmezni, ezt ledolgozhatja az árfolyam egyszerű oldalazással is, ráadásul az RSI trendje egyelőre sértetlen. A mozgóátlagok alapján is elmondható - december óta tartó trendhez a 80 napos tartozik - hogy a dollárerősödés december óta tartó trendjének vége, s jelenleg az euró erősödő trendje uralja a piacot.

Az 1,324 és 1,354 közötti zónában azonban olyan kemény ellenállásokba ütközhet a közös európai deviza, hogy ezeken a szinteken árgus szemekkel illik figyelni a jelzéseket, nincs e vége az euró feltámadásának, s nem tér-e vissza ismét, magát kellőképpen kipihenve a dollárbika.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!