Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Délelőtt még a 4000 forintos szinttel küszködött az OTP árfolyama, amely azonban újabb mélypontra már nem ment vélhetően az eladói nyomás csökkenésével. A fordulatban talán az is szerepet játszhatott, hogy kiszivárgott az OTP első embere külföldön van, de amint hazaér szerdán már tájékoztatást ad arról miért is adta el részvényeit.

Így egy nagy bizonytalanság csökkenhet, de az is lehet, hogy a fordulat oka az, hogy elfogytak az elnök-vezérigazgató által eladandó részvények.

Mindenesetre a forgalom magas közel 11 milliárd forint volt. a 4270 forintos ár pedig az előző napi záró árhoz képest 1,7 százalékos a reggeli minimumokhoz képest pedig több mint 5 százalékos pluszt jelentett.

Mindenesetre a nemzetközi hangulat egyelőre nem támogatja a fordulatot, az amerikai börzék ugyanis minimális pluszban vannak csak.

A BUX ennek ellenére 0,2 százalékos pluszba fordult az OTP drágulásával párhuzamosan, ami 18 291 pontott jelentett. A vezető részvények közül a Magyar Telekom is 2,5 százalékkal drágult 322 forintra, míg a Mol, meg a Richter lefelé húzta az index értékét.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!