Szinte lehetetlen manapság olyan árupaci terméket találni, amely biztos hozamot ígér a befektetőknek. Az olaj ára megroggyant, és senki sem tudja mikor térhet magához. A réz is elvesztette az elmúlt évtizedben látott csillogását, a szójabab szintén nem olyan ígéretes, mint korábban volt és még a fémek királya, az arany is meglehetősen csúnya évet zár 2014-ben - írja a CNBC.

A sárga nemesfém 2012 végén még az unciánként 1670 dolláros szinten járt, míg egy évvel ezelőtt 1200 dollár környékén forgott. A 2014 végén - miután az év nagy részében 50-150 dollárral e felett a szint felett tanyázott - nagyjából ott tart, ahol 2013 decemberében tartott. Ha a tavalyinál gyengébben végez, akkor 1997 óta először fordul elő, hogy az arany ára két egymást követő évben csökken.

Mégiscsak

Dennis Gartman, a CNBC tapasztalt árupiaci szakértője ennek ellenére úgy véli, hogy 2015 sokat hozhat azoknak, akik aranyba fektetik a pénzüket. Ugyanazt ajánlom, amit az elmúlt két évben: tegyenek az aranyra - fogalmaz talányosan, hiszen az előbbiek tükrében 2013 és 2014 nem volt jó éve az aranytulajdonosoknak. Gartman azonban elfelejtett megemlíteni egy "apróságot": nem mindegy ki, milyen valutában tarja nyilván aranykészletét. Az előbbiekben dollárban számoltunk.

A tuti aranytippet úgy kell érteni, hogy nem az amerikai fizetőeszközben, hanem valamilyen azon kívüli devizában, leginkább euróban vagy jenben kell gondolkodnunk. Az utóbbi két valuta jegybankja, az Európai Központi Bank (ECB) és a Bank of Japan nehéz év elé néz és várhatóan azon lesz, hogy gyengítse devizáját. Az ECB és a BoJ is pénznyomtatási üzemmódban lesz 2015-ben - mondja Garman, így az euró és a jen tovább gyengülhet.

És még ezért is

Az elmúlt egy évben az euró és a jen 11, illetve 12 százalékot veszített értékéből a dollárral szemben, ami jó lehetőséget kínált az arannyal játszóknak. Ha az év elején az európai valutában tartották számon a birtokukban lévő sárga fémet, akkor több mint nyolcszázalékos hasznot kaszálhattak 2014-ben, ha a japán devizában, akkor 10 százalékos pluszt tehettek zsebre.

A szakértő emellett talált egy további érvet is az arany mellett. A világ számos részén mutatkozó politikai bizonytalanság miatt a tőke az USA-ba fog áramlani, ami erősíti a dollárt. Emellett más menekülő befektetéseket is kereshet, köztük az aranyvásárlást, ami önmagában is felfelé hajtja a nemes fém árát.

Igaz persze, hogy az ukrán-orosz válság és a közel-keleti felfordulás már 2014-ben is éreztethette volna hatását az arany árán - mint láttuk, nem tette -, ám ez nem zavarja Gartmant. Elismétli, amiről korábban beszélt: 2015 a devizaleértékelések, a gyengülő euró és a zuhanó jen éve lesz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!