Bő egyforintos sávban mozgott pénteken az euró forintjegyzése, a délután öt óra tájban regisztrált 298,23-as szint valamivel erősebb forintot jelentett az egy nappal korábbinál. Nem volt sokkal eseménydúsabb napja a dollár/forint keresztárfolyamnak sem, a zöldhasú egysége délután 221,36-on járt. Az euró/dollár eközben 1,3440 alatt is megfordult, majd érintette az 1,35-ös szintet, hogy azután 1,3483 környékére térjen vissza, ami kissé magasabb a 24 órával korábbinál. A dollár némi gyengülését az okozta, hogy a New Yori-i körzet feldolgozóipari teljesítményét mérő ún. Empire State index a várt tempós javulás helyett -2,2 pontra esett az október 1,5 pontról.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!