A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett cég eddig Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában, Macedóniában és Montenegróban árusította a két márkát.

A WAE a Jaguar és Land Rover mellett jelenleg két ázsiai gyártót képvisel: a japán Isuzut Magyarországon, míg a dél-koreai Ssangyongot Csehországban, Romániában és Szlovákiában. Koszovóban a két márkát egy 1000 négyzetméteres szalonban árusítják.

Az előzetes becslésük alapján a Range Rover és azon belül az új Evoque modell iránt lehet a legnagyobb a kereslet, így az AutoWallis már 2 éven belül 5 millió eurós éves forgalmat vár a balkáni országban, ahol a piacmérethez képest a drágább modellek iránt nagy a kereslet - mondta Andrew Prest, a WAE ügyvezető igazgatója.

Napi.hu

Az AutoWallis április elején tette közzé a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészített konszolidált eredménykimutatását, melynek alapján a négytagú csoport árbevétele (kiszűrve a csoporttagok egymás közötti forgalmát) 65,5 milliárd forint volt.

Az AutoWallis csoport tevékenysége három részre bontható, melyek közül a nemzetközi disztribúciós üzletág (a közép-, és délkelet-európai országokba irányuló különböző márkájú új gépjármű-, és alkatrész nagykereskedelmi tevékenység) értékesítési darabszámai 2018-ban tovább nőttek (+3 százalék), meghaladva ezzel az 1700 darab eladott gépjárművet.

Az új autók és motorkerékpárok értékesítése 34 százalékos, míg a használt autó értékesítés 17 százalékos növekedést mutatott fel az előző évhez képest.

Az AutoWallis harmadik szegmensében, az autóipari szolgáltatói üzletágban (szerviz szolgáltatói tevékenység, továbbá a rövid- és hosszú távú gépjármű kölcsönzési tevékenység) szintén jelentős organikus növekedés volt 2018-ban: a szervizórák száma 15 százalékkal, a rövid és hosszú távú gépjárműkölcsönzéshez kapcsolódó átlagos flottaméret 7 százalékkal, míg a rövid távú gépjárműbérleti események száma 3 százalékkal emelkedett 2017-hez képest.

Az árbevételen belül 47 százalék a belföldi disztribúciós tevékenységből (2017: 40 százalék), 43 százalék pedig a nemzetközi értékesítési üzletágból (2017: 51 százalék), és 10 százalék a szolgáltatói üzletágból (2017: 9 százalék) származott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!