A jelek szerint a rövidtávú lakáskiadás a jövőben legyőzheti a hagyományos szállodai szolgáltatásokat, legalábbis ez derül ki a tőzsdei befektetők értékítéletéből az Airbnb részvényinek első tőzsdei kereskedési napja alapján. A szállásközvetítő cég papírjai az eleve megemelt 68 dolláros kibocsátási árukhoz képest több, mint dupláztak csütörtökön a Nasdaq-on 144,71 dolláron fejezték be a napot.

A részvények ezzel csatlakoztak a sorozatban tőzsdére lépő új papírok sorához, amelyek néhány kivételtől eltekintve elég jól szerepeltek az elmúlt hónapokban, a befektetők euforikus hangulatban vannak attól, hogy kezdenek érkezni a vakcinák és szerintük belátható távolságon belül került a Covid-19-el jellemzett világ vége. Ugyanakkor eközben egyre több profi befektetők kezdi magát távol tartani a piactól, mondván, az árazások elképesztő magasságba jutottak, azonban az Airbnb ha drága is, de legalább profit tud termelni, ellentétben az elmúlt hetekben tőzsdére lépő cégek 80 százalékával - írja összefoglalójában a Bloomberg.

Megvolt a csúcshangulat

Az Airbnb bevezetéséhez a hangulatot a Doordash nevű, ételek éttermekből történő házhosszállításával foglalkozó cég részvényeinek előző napi debütálása adta meg. Azok a kibocsátás árukhoz képest 86 százalékot emelkedtek egy nap alatt, ami jól mutatja az internetes platformokon valós szolgáltatásokat nyújtó cégek iránti hatalmas befektetői keresletet. A nagy eufóriában szakértők szerint az is szerepet kaphatott, hogy a járvány kezdete óta jelentősen megnőtt a tőzsdei kereskedésben a magánbefektetők súlya. A Doordash és az Airbnb kibocsátásával egyébként megdőlt a 2001-es és 2003-as rekord a Wall Street-en első nyilvános kibocsátások értékét tekintve.

Nem tudom, mit tudnék erre mit mondani. Meghajlok előtte - mondta a cég vezérigazgatója, Brian Chesky a Bloomberg Television-nak a kereskedésben elért árfolyamot látva.

Ha a közkézen forgó részvényeket számoljuk, akkor a mostani árfolyamon a cég piaci értéke elérte a 86,5 milliárd dollárt. Ezzel nem csak hogy az egyik legnagyobb vetélytársaink tekintett, a booking.com-ot birtokló Booking Holdings 86,2 milliárdos értékét szárnyalja túl, de többet ér, mint 4 legnagyobb nyilvános részvénytársaságként működő hotellánc együttvéve. Ez az érték 19-20-szor magasabb annál az árbevételnél, amit jövőre várnak a cégtől az elemzők. Ha a munkavállalói részvényopciós programban lévő részvények számár és a visszatartott részvényeket is figyelembe vesszük, akkor a kapitalizáció eléri a 100 milliárd dolláros szintet is.

Alfred Lin, az egyik olyan befektető, aki az Airbnb és a Doordash igazgatóségáéban is szerepel azt mondta, ezeknek a cégeknek az elmúlt két éve elég zavaros volt. Az erős befektetői érdeklődés azt mutatja, a piac felismerte a cégekben rejlő potenciált. Az Airbnb bemutatta, mennyire ellenálló üzleti modellje, mindezt úgy, hogy a járvány miatt a globális turizmus hatalmasat zuhant. Mégis megtalálták ebből a kivezető utat - tette hozzá. Egyébként piaci információk szerint a Doordash sikeres bevezetése volt az, ami miatt az eredeti ársáv fölé mertek lépni a kibocsátás során.

Kockázat pedig van

Pedig az Airbnb üzlete nem nélkülözi a kockázatokat, ami különösen rávilágít arra, hogy mennyire drágának tűnnek most a részvények. Egy csomó országban a szabályozó hatóságok korlátoznák a cég működését, s eközben egyre több a cég által közvetített ingatlanok között az, amelyet nem magánszemélyek, hanem erre szakosodott cégek adnak ki, csökkentve ezzel az Airbnb-s szoba kivétel hangulatát.

Az elmúlt 13 év folyamán az Airbnb teljesen a feje tetejére állította az idegenforgalmi piacot. Teljesen új piacot teremtett azzal, hogy lehetővé tette az emberek számára használaton kívüli ingatlanjaik hasznosítását, s erre később egy csomó másodlagos szolgáltatás és üzlet is ráépült.

A cég részvénykibocsátását márciusban pihenőpályára küldték, amikor a Covid-19es járvány miatt teljesen leállt az idegenforgalom. A foglalások és a csatolt élményszolgáltatások piaca 72 százalékkal zuhant, s a cég pillanatok alatt 1 milliárd dollárnyi törlési díjat fizetett vissza ügyfeleinek. Az Airbnb költségcsökkentésbe és leépítésekbe kezdett, júniusban aztán fordult a kocka. A nemzetközi utazások piaca ugyan még mindig halott volt, de nagyon amerikai nagyvárosban - és más országokban is - ugrásszerűen megnövekedett a kereslet a rövidebb távú utazások és a néhány héttől néhány hónapig tartó ház- és lakásbérlések iránt. Ez volt ugyanis a kijárási korlátozások miatt a lakásukba szorult városlakók egyik menekülési útvonala arra, hogy elviselhetőbbek legyenek a járvány miatti korlátozások.

A harmadik negyedévben az Airbnb árbevétele már csak 18 százalékos visszaesést mutatott az előző év hasonló időszakához képest, míg a versenytárs Expedia, vagy a Marriott International számai 60 százalékos zuhanásról tanúskodtak. Iparági szakértők szerint ennek egyik oka az, hogy ha valakinek utaznia kell, akkor előnyben részesíti a teljes lakások, apartmanok bérlését a hotelekkel szemben, ezzel ugyanis minimálisra tudja csökkenteni a kontaktok számát az utazás alatt is.

Kérdés az, hogy ha az oltásokkal csökken a koronavírus fertőzés kockázata valamikor a jövő vége felé, akkor is ragaszkodnak-e az emberek megváltozott utazási szokásaikhoz. A tőzsde most azt mondja, igen.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!