Elképzelhető, hogy az eddigi nagy novemberi áremelkedés a világ vezető tőzsdéjén kifogta a szelet a szokásos év végi rally vitorlájából. Az S&P 500-as részvényindex november eleje óta 11 százalékkal jutott feljebb, a nagy optimizmust egyértelműen a Covid-19 betegséget okozó koronavírus (SARS-Cov-2) ellen kifejlesztett vakcinák sikereiről szóló hírek táplálták - írja összefoglalójában a CNBC.com.

Ritkaság a piacon

Sam Stovall, a CFRA nevű független elemzőcég vezető befektetési stratégája szerint ha az index 10 százalék feletti nyereséggel tudná zárni a novembert, az elég kivételes teljesítmény lenne, erre ugyanis a második világháború vége óta mindössze kétszer volt példa. Szerinte a piac a jó teljesítmény ellenére az év végén magasabb szinten járhat majd a jelenleginél, még akkor is, ha a szokásos Mikulás rally egy kicsit gyengébb is lesz. Decemberben az index egyébként átlagosan 1,5 százalékot szokott drágulni.

A nagy kérdés az, hogy a mostani emelkedést követően a piac visszaesik-e egy kicsit a következő hetekben, vagy inkább megindul egyfajta rotáció az eddig lemaradó részvények felé - írja a portál.

Katie Stockton, a Fairlead Strategies vezető technikai elemzője ez utóbbit tartja valószínűbbnek. Úgy gondolja, megindul a rotáció az utóbbi hetekben lemaradást mutató, úgynevezett FAANG részvények felé (Facebook, Amazon, Apple, Netflix, Alphabet/Google), s ez segíthet a vezető indexeknek erejük megtartásában vagy az emelkedésben. Szerinte emiatt a piac egésze még egy kicsit felfelé mehet, mielőtt megindulna egy korrekció, ezért egyelőre nem jó stratégia a visszaesésre várni, mert az majd csak magasabb szintekről indul.

33 vs. 4,3 százalék

Ugyanakkor a különböző hangulati mutatók már elég szélsőséges értékekre jutottak, ez a korrekció esélyét növeli. A befektetők azonban tisztában vannak ezzel, s ez valóban kockázatot jelent, azonban a piac azt mutatja, hogy az emelkedő részvények száma meghaladja a csökkenőkét és ez jó jel. A hangulati szélsőség arra utal, hogy a korrekció a következő 2-6 hétben valamikor megindulhat - tette hozzá. De eközben a FAANG részvények és a Microsoft papírjai is a túladottság jeleit mutatják.

A technológiai részvények november eleje óta azért váltak lemaradókká, mert az elmúlt hetekben a vakcina hírek nyomán, a befektetők inkább a járvány kezdete óta lemaradó cégek részvényeit kezdték el vásárolni, s a lezárások nagy nyerteseinek számító technológiai papírokat hanyagolták.

A technológiai részvények átlagosan 33 százalékkal drágultak az Egyesült Államokban az év eleje óta, novemberben viszont csak 4,3 százalékkal. Eközben november eleje óta a pénzügyi ágazat 18, az ipari szektor részvényei 15 százalékkal erősödtek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!