A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,17 százalékos pluszban, 489,26 ponton zárt, ami újabb történelmi csúcs.

A múlt héten már a hatodik egymást követő héten zárt emelkedéssel, kedden pedig zsinórban az ötödik napon fejezte be rekordszinten a kereskedést az index.

A hangulat egész nap pozitív maradt, amelyet Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök virtuális csúcstalálkozója indított el. Bár áttörést nem hozott, a piacok a két nagyhatalom közötti feszültség enyhülésének jeleként értelmezték a tanácskozást, amelyen az elnökök azt hangsúlyozták, hogy a világgal szembeni felelősségük egy konfliktus elkerülése.

A Prosus holland technológiai befektetési vállalat árfolyama 4,2 százalékkal emelkedett, miután javította a jövő év első felére vonatkozó profitelőrejelzését. A Prosus a Tencent kínai technológiai óriásvállalatban birtokolt részesedését áprilisban adta el 12,3 milliárd dollárért.

A luxustermékeket és márkás sportcikkeket gyártó francia Kering-csoport 4,4 százalékkal drágult, miután egyik márkája, a Gucci közölte, hogy idei bevételeit a koronavírus-járvány előtti szintre vagy még magasabbra várja. A HSBC, a legnagyobb európai bank vételre javította a Kering-részvények ajánlását.

A kedden közzétett második becslés szerint az euróövezet gazdasága 2,2 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előzőhöz képest, ami azt jelzi, hogy szinte teljesen talpra állt a gazdaság. A javuló gazdasági adatok és a bátorító vállalati beszámolók mellett az Európai Központi Bank is felfelé hajtja a részvényárfolyamokat a laza monetáris politikai fenntartását ígérő jelzéseivel.

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke hétfőn ismét óva intette a piacokat a szigorúbb monetáris politika beárazásától. Az Európai Parlament illetékes bizottságában tartott meghallgatáson úgy fogalmazott, hogy a monetáris politikának az infláció megfékezését célzó szigorításával visszavetnék az eurózóna gazdasági fellendülését.

A frankfurti DAX-index 0,61 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,34 százalékos pluszban, míg a londoni FTSE-100 mutató 0,34 százalékos, a madridi IBEX-35 index 0,61 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,21 százalékos mínuszban fejezte be a napot. A páneurópai indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,20 százalékkal, míg az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,35 százalékkal emelkedett.

Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,54 százalékos, az S&P 500-as index 0,55 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,61 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

Este fél hat után a januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,38 százalékos pluszban, 82,36 dolláron, a WTI pedig 0,06 százalékos nyereségben, 79,80 dolláron forgott.

Az arany unciánkénti ára az azonnali jegyzésekben 0,43 százalékkal 1854,38 dollárra, decemberi szállításra pedig 0,46 százalékkal 1858,10 dollárra esett a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1337 dollárt adtak, 0,26 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. Napi minimumán, 1,1330 dolláron újabb tizenhat havi mélyponton is járt az euró árfolyama.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!