Világszerte elkezdtek visszapattanni az árfolyamok a múlt héten hatalmas esést átélő tőzsdéken hétfő reggelre, miután a befektetők egyre inkább abban bíznak, hogy összehangolt mentőakcióval készülnek a világ nagy jegybankjai a vírus tépázta piacok megsegítésére.

Harihudo Kuroda, a Bank of Japan elnökének ma reggeli bejelentése szerint minden lépést hajlandóak megtenni, amivel enyhíthetik a vírus okozta gazdasági visszaesés negatív hatásait - írta a Reuters. Pénteken Jerome Powell, Fed elnök jelentette be, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény szorosan nyomon követi a fejleményeket és lépeseket tesz, ha szükségesnek látja.

A Goldman Sachs elemzői hétvégén kiadott anyagukban már úgy vélték, hogy a Fed várhatóan elszánja magát egy 50 bázispontos kamatcsökkentésre még a március 18 ülése előtt. A befektetési bank a nemzetközi devizapiacok ma hajnali nyitása előtt adta ki felülvizsgált előrejelzését, amely szerint az év második felében még lesz ezen felül legalább egy 50 bázispontos kamatcsökkentés az Egyesült Államokban. Szerintük egyébként nagy a valószínűsége annak, hogy a Fed nem egyedüliként lép majd és a következő hetekben koordinált akció várható a nagy jegybankok részéről, együtt próbálják majd meg felvenni a harcot a vírus kedvezőtlen gazdasági hatásaival.

A Bank of Canada e heti ülésétől egy 100 bázispontos kamatvágást várnak. 50 bázispontos csökkentésre számítanak Nagy-Britanniában, Ausztráliában, Új-Zélandon Norvégiában, Indiában és Dél-Koreában, az ECB-nél és a Svájci Nemzeti Banknál pedig 10 bázispontos csökkenés jelezhető előre. A Goldman szerint a jegybankok agresszívan léphetnek fel, mivel az inflációs kockázatok nem nagyok, ugyanakkor mivel globálisan eleve laza a monetáris politika, eszköztáruk meglehetősen korlátozott.

Tegnap a CNBC-nek nyilatkozott a Fed egyik korábbi kormányzója, Kevin Warsh is. Ő is úgy látta, hogy hamarosan koordinált jegybanki beavatkozás jön a piacokon. Warsh szavai azért érdekesek, mivel megfigyelők szerint ő jó eséllyel pályázhatna a Fed elnöki tisztségére Powell mandátumának lejárta után. Warsh egyébként a válság során tagja volt a Fed döntéshozó testületének és az elmúlt években rendszerint szigorúbb monetáris politikát követelt. A CNBC-nek kifejtette, boldog lenne ha a Fed több fegyverrel rendelkezne a gazdaság élénkítésére, s ha a kamatokat korábban elkezdték volna és nagyobb mértékben emelni, akkor most nagyobb tere lenne a csökkentésnek is.

Az elemzők eközben folyamatosan igazítják lefelé előrejelzéseiket a koronavírus járvány hatásai miatt. A Bank of America már úgy látja, hogy a második negyedévben 2008 óta először eshet 3 százalék alá a globális gazdaság növekedése. A Goldman elemzői pedig korábban ugyan az amerikai vállalati profitok 8 százalékos idei emelkedését várták, azonban most már csak stagnálásra számítanak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!