A még a keddi tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentés adatai szerint a San Franciscó-i székhelyű vállalat bevételei éves összehasonlításban 28 százalékkal, 1 milliárd 289 millió dollárra emelkedtek 2020 negyedik negyedévében. A reklámbevételek 31 százalékkal, 1,15 milliárd dollárra nőttek.

Elemzők 1,19 milliárd dolláros összbevételre, azon belül 1,05 milliárd dolláros reklámbevételekre számítottak.

A nyereség 222,11 millió dollár, részvényenként 27 cent volt, szemben az egy évvel korábbi 118,77 millió dolláros, részvényenként 15 centes profittal.

Egyszeri tételek nélkül számolva részvényenként 38 cent volt a nyereség a tavalyi negyedik negyedévben, ami meghaladja az elemzők által várt 31 centet.

Az idei első negyedik negyedévre a Twitter 940 millió és 1,04 milliárd dollár közötti bevételt jelzett előre, míg elemzők 965,14 millió dollárt vártak.

A vállalat monetizálható napi aktív felhasználószáma (mDAU), azaz a Twitter-oldalt vagy alkalmazását naponta használók száma a tavalyi negyedik negyedév átlagában 192 millió volt, ami éves összevetésben közel 27 százalékos emelkedést jelent. Elemzők 196,5 milliós számot vártak.

A Twitter arra számít, hogy idén jelentősen, valamivel 10 százalék feletti szintre lassul a monetizálható napi aktív felhasználók számának növekedési üteme.

A tavalyi év egészében a Twitter 3,71 milliárd dolláros bevétel mellett 1,13 milliárd dollár, részvényenként 1,44 dollár veszteséget termelt.

A Twitter kedden 2,87 százalékos pluszban, 59,87 dolláros árfolyamon zárt a New York-i tőzsdén, a szerdai nyitás után két órával pedig 7,6 százalékos pluszban, 64,42 dolláron forgott a részvény. Az egy évvel ezelőtti szinthez képest több mint 66 százalékkal magasabb az árfolyam - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!