Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ázsiai tőzsdékre hatással volt, hogy a Wall Street az előző nap gyengüléssel zárt, és az is, hogy csökken a nyersanyagok világpiaci ára, illetve továbbá romlott a márciusi japán üzleti hangulatindex. Megfigyelők szerint befolyásolta a befektetőket az a bizonytalanság is, ami a délután ismertetésre kerülő márciusi amerikai foglalkoztatási adattal függ össze.

Mindezeket a tényezőket nem tudta ellensúlyozni, hogy a pénteken ismertetett adat szerint hét hónap gyengülés után márciusban először mutatott élénkülést a kínai feldolgozóipar.

Tokióban a Nikkei-225 index 3,55 százalékkal, 16 164,16 pontra gyengült. A részvények szélesebb körét felölelő TOPIX index 3,40 százalékos mínuszban fejezte be a napot.

A már szintén bezárt tőzsdék közül a szöuli 1,12 százalékkal, az ausztrál 1,64 százalékkal, a tajvani index pedig 1 százalékkal esett a hét utolsó kereskedési napján. Tokiói tőzsdezáráskor a térségben még nyitva tartó hongkongi tőzsde fő mutatója 1,04 százalékos, a sanghaji 1,70 százalékos mínuszban állt a csütörtöki záróértékhez képest.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!