A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,17 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,37 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,90 százalékkal emelkedett a nyitásban.

A vártnál is jóval nagyobb mértékben csökkent és a koronavírus-járvány kirobbanása óta a legalacsonyabb szintre süllyedt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten a csütörtökön közölt adatok szerint. Ráadásul meredeken, havi összevetésben 9,8 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom márciusban, miután a háztartások megkapták a járvány gazdasági csapásait ellensúlyozó újabb, ezúttal 1400 dolláros egyszeri segélyt.

A gyorsjelentési szezont a szokásokhoz híven a nagybankok indították. A sort szerdán a JPMorgan Chase és a Wells Fargo nyitotta meg, mindkét pénzintézet a vártnál jobb eredményekkel rukkolt elő, de igazi kiemelkedő teljesítményről a Goldman Sachs tudott beszámolni a befektetési banki és a kereskedési bevételek erőteljes emelkedésének köszönhetően. A sort csütörtökön folytatta a Bank of America, amely ugyancsak kiemelkedő eredményekről számolt be, egyúttal 25 milliárd dollár értékű sajátrészvény-vásárlási programot jelentett be.

Tőzsdenyitás előtt tette közzé gyorsjelentését a Pepsico amerikai üdítő- és chipsgyártó, amely a vártnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el az első negyedévben. Árfolyama enyhén, mindössze 0,1 százalékkal emelkedett a nyitás előtti elektronikus kereskedésben. A vártnál nagyobb nyereséget termelt és javította éves profit-előrejelzését a UnitedHealth, a legnagyobb amerikai egészségbiztosító, így közel 2 százalékos pluszban várta a nyitást.

Európában is jó a befektetők hangulata

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is emelkednek az indexek. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,43 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,32 százalékos, a párizsi CAC-40 0,43 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,16 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató 0,24 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,42 százalékos pluszban állt - írja az MTI.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1968 dollárt adtak, 0,08 százalékkal erősödött a dollár. A jenhez képest azonban 0,14 százalékkal gyengült a dollár, 108,76 jenen forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,02 százalékkal, 1753,67 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 1,06 százalékkal, 1754,70 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken, de így is egyhavi csúcs közelében mozog az olajkereslet erősödését valószínűsító előrejelzésekre.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,42 százalékos mínuszban, 66,30 dolláron, a májusi szállítású WTI pedig 0,68 százalékos veszteségben, 62,72 dolláron forgott fél négykor.

Szerdán vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,16 százalékkal, 33 730,89 pontra emelkedett, míg az S&P 500-as mutató 0,41 százalékkal, 4124,66, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,99 százalékkal, 13 857,84 pontra csúszott le.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!