Jó hete lehet a forintnak

Minden adott ahhoz, hogy jövő héten újabb, tavaly nyár óta nem látott erőt mutasson a forint - írja a Privátbankár.hu.
Szabó Zsuzsanna, 2019. január 27. vasárnap, 13:38
Fotó: MTI/EPA

A múlt héten, amikor a jegybank részéről utaltak az inflációs cél elérésére és így közvetetten a rendkívül laza monetáris politika várható változásárára, hirtelen erősödésnek indult a forint. A magyar deviza kurzusa az euróval szembeni 320-as szinten úgy ment át, mint a kés a vajon, pénteken pedig az elmúlt 7 hónap legerősebb szintjén, 318-as euróárfolyamon zárta a hetet - írja a Privátbankár.hu.

A pénzügyi portál szerint a technikai szinteket nézve jó lehetőség van az előttünk álló héten a további erősödésre, és ha ez bekövetkezik, képbe kerülhet a 315-ös szint is, ami a korábbi sáv gyenge széle volt, s egyúttal reálissá válna, hogy a hazai fizetőeszköz teljesen ledolgozza a tavaly nyári gyengülést.

Fundamentálisan ehhez alapot adhat a továbbra is jelentős fizetésimérleg-többlet, valamint az a tény, hogy az elmúlt évben a költségvetés nagymértékben előfinanszírozta az Európai Unió által támogatott projekteket, amelyeknek a forrásait az EU idén fogja utalni, így jelentős eurótöbblet jelenhet meg a piacon. Ennek egy része vélhetően az idén lejáró, de meg nem hosszabbított, a magyar államadósságot fedező devizakötvények kifizetésére fog menni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK