A tokiói értéktőzsde irányadó Nikkei mutatója 2,90 százalék erősödéssel, 22 038,50 ponton fejezet be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 1,17 százalék pluszban zárt - írta az MTI.

Az ausztrál mutató 0,20 százalék emelkedéssel, a tajvani tőzsde pedig 1,05 százalék erősödéssel zárt.

Reggel 8 órakor még néhány térségbeli ország börzéjén folyt a kereskedés, így például Hongkong 1,59 százalék, Sanghaj 1,88 százalék, Szöul pedig 0,59 százalék erősödést jelzett a pénteki záróértékéhez képest.

Elemzők szerint a befektetők derűlátását erősítette, hogy pénteken pluszban zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, miután napközben közölt adat szerint júniusban nőtt a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban. Ázsiában az is árfolyam-felhajtó volt hétfőn, hogy miután már korábban beépültek a részvényárakba a péntektől érvényes, kölcsönösen elrendelt amerikai-kínai védővámok hatásai, azóta nem volt semmi új fejlemény ebben a témában.

Reggel 8 órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 51 cent (0,66 százalék) emelkedéssel, 77,62 dolláron állt.

Fotó: Scott Olson/Getty Images/AFP

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!