A részvénypiac forgalma az átlagosnál jóval magasabb, 27,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1 csatornán elmondta, jó napja volt a magyar részvénypiacnak, az összes vezető részvény emelkedett. Ez az értékesítési vezető szerint azért is érdekes, mert a nyugat-európai piacok billegtek: eléggé negatívan indítottak, majd az amerikai piac belépésével emelkedni tudtak ugyan, de délutánra ismét elromlott a hangulat, és mínuszban is zártak. Az amerikai indexek is nullán vannak, illetve halvány mínuszban billegnek - tette hozzá. A magyar papírok közül kiemelte a Mol teljesítményét.

A Mol 110 forinttal, 3,69 százalékkal 3088 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,39 százalékkal 11 570 forintra nőtt, forgalmuk 17,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,50 forinttal, 1,85 százalékkal 412,50 forintra emelkedett, forgalma 522,4 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 25 forinttal, 0,48 százalékkal 5285 forintra nőtt, forgalmuk 4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3707,37 ponton zárt szerdán, ez 7,72 pontos, 0,21 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!