A nemzetközi számviteli standardok (IFRS) alapján készített konszolidált jelentés szerint a tovább javuló iparági környezetben 10 százalékkal, 26,738 millió euróra nőtt a társaság árbevétele a negyedévben, elsősorban a magyar, lengyel, román és szlovák piacokon elért kimagasló értékesítésnek tulajdoníthatóan. Az első három negyedévi árbevétel 68,522 millió euró, ugyancsak 10 százalékkal emelkedett  - idézi az adatokat az MTI.

Az árbevételen belül továbbra is az elsősorban épület- és lakásfelújításokhoz kapcsolódó homlokzati hőszigetelő rendszerek és elemei adták a legnagyobb hányadot (47 százalék), amelynél a harmadik negyedévben 15 százalékkal nőtt a forgalom, de minden nagy súlyú termékcsoportban emelkedett a forgalom a harmadik negyedévben a bázishoz képest.

A csoport legnagyobb súlyú magyar piacán 18 százalékkal nőtt az árbevétel a harmadik negyedévben, a románon 12 százalékkal, a szerben 2 százalékkal, a lengyelen 26 százalékkal, a szlovákon pedig 12 százalékkal, miközben a horváton 5 százalékkal, az ukránon 6 százalékkal csökkent.

A társaság kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 2,003 millió euró volt a negyedévben, ami 13 százalékos javulás, a három negyedévben 4,247 millió eurót tett ki 0,2 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit.

A vállalat üzleti tevékenységének eredménye a negyedévben 1,576 millió eurót tett ki, 13 százalékkal nőtt, az első három negyedévben 3,023 millió euró volt, 4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Elsősorban a forint és az ukrán hrivnya negyedéves árfolyamgyengülésének tulajdoníthatóan a vállalat a pénzügyi műveletek egyéb eredményeként 194 ezer euró veszteséget számolt el a harmadik negyedévben, a bázisidőszak 153 ezer euró veszteségével szemben.

A pénzügyi eredmény soron a harmadik negyedévben 307 ezer euró veszteséget könyvelt el a vállalat, 19 százalékkal többet a bázisidőszakinál, az első kilenc hónapban pedig 747 ezer euró veszteséget, amely 69 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A társaság a pozitív építőipari tendencia folytatódásával számol az utolsó negyedévre is. A jelentés szerint a várható forgalomnövekedés többletfedezete, valamint a saját gyártókapacitás növekvő kibocsátása és javuló hatékonysága biztosíthatja az üzleti tervben megfogalmazott 2017-es forgalmi terv túlteljesítését, a működési eredménycél elérését. A hektikus EUR/USD, EUR/HUF árfolyammozgások kihathatnak a vállalat üzleti és pénzügyi eredményeire is - írják.

A Masterplast részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a 100 forint névértékű értékpapírok a szerdai kereskedést 0,17 százalékos gyengüléssel, 602 forinton zárták, 5,42 millió forint forgalom mellett. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 718 forint, a legalacsonyabb 486 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!